Ámokfutás energiapolitika helyett
A haza energiaszektor áldozati bárány lett. Az esetek többségében a rövid távú kedvező hatások – amelyek politikai haszna tetemes lehet –, hosszabb távon nehezen követhető, áttételes hatásokon keresztül nagyon súlyos gazdasági, környezeti következményekkel járhatnak, és negatívan érintik a lakosság mindennapjait is. Az energiaszektor technikai és gazdasági sajátosságai miatt ideális terepnek bizonyul, hogy a különböző rövidtávú politikai érdekek érvényesülésének.
A politika ki nem mondott szándékának és a szélesebb közvélemény hamis megítéléseinek találkozását, összejátszását jól jellemzi az a legfrissebb kormányzati elgondolás, hogy a közszolgáltatások – kiemelten a vezetékes energiahordozók – számláiból az alapdíjat részben vagy egészben meg kellene szüntetni. Ez a felvetett ígéret messzemenően találkozik a lakossági fogyasztók azon véglegesen rögzült vélekedésével, hogy a számlákon szereplő alapdíj olyan fizetési kötelezettség, amely mögött nincs valós szolgáltatói teljesítmény, így jogtalan, és mögötte a szolgáltató monopolhelyzete rejlik. Való igaz, hogy a hálózati szolgáltatások jelenlegi számlázási rendje nem szent írás. Így nincs elvi vagy gyakorlati akadálya az alapdíj esetleges megszüntetésének vagy csökkentésének.
Az Európában szokásos alapdíj és teljesítménydíj számlázási megoldás azon a méltányossági elven alapszik, hogy a közösségi szolgáltatóknak a mindenkori „rendelkezésre állást” biztosítani kell akkor is, ha az egyes fogyasztók átmenetileg nem veszik igénybe. A rendelkezésre állás azonban jelentős költséget kíván, amelyet részben vagy egészben az alapdíj fedez. Az alapdíj megszüntetése vagy csökkentése tehát a rendelkezésre állás költségeit nem szünteti meg. Ezeket a költségeket a megszüntetés után a nyújtott szolgáltatásokban kellene majd érvényesíteni, ellenkező esetben a szolgáltatók meg nem fizetett költségeit növelik. Senki sem gondolhatja, hogy az alapdíj adminisztratív hatalmi szóval történő megszüntetése egyidejűleg a mögöttes tetemes költségeket is nem létezővé teszi.
Igazából a kialakult alapdíj és teljesítménydíj számlázási megoldás nem is a szolgáltatók és a fogyasztók közötti viszonyt érinti alapvetően. Az alapvető probléma sokkal inkább a nagyon eltérő fogyasztási csoportok és egyének közötti költségelszámolás módjában van. Miután a vezetékes szolgáltatások valós költségeinek a nagyon különböző fogyasztási szegmensek közötti méltányos megoszlása szinte megoldhatatlan feladat, így a jelenlegi alapdíj és teljesítménydíjas számlázás bizonyos fogyasztói csoportokat preferál, másokat a ténylegesnél nagyobb teherrel súlyt. A jelenlegi számlázási rend tehát sok szempontból újragondolható, sőt, az alapdíj meg is szüntethető, a valós költségeket azonban valakinek állnia kell.
Sokak hangoztatott vélekedésével szemben nem akarom elhinni, hogy az energiaszektorban zajló boszorkányüldözés egyetlen ki nem mondott célja a külföldi tőke kiebrudalása, és a szektorba befektetett eszközök olcsó állami kivásárlása. Lehetséges, hogy az új szakaszába lépett rezsiharc a politika győzelmét és a külföldi cégek gazdasági, pénzügyi ellehetetlenülését hozza, de ez egyben a magyar energiaszektor jelentős részének leépülését is jelenti. Nem szabadna elfelejtenünk, hogy az elmúlt évtizedekben energiaszektorunk európai kitekintésben is teljesítette alapvető feladatait: érdemleges energiakorlátozásra nem került sor, a szektor környezeti káros kibocsátása jelentősen csökkent, és a hivatalos EU-statisztikák szerint a hazai árak az európai átlagárak körül alakulnak. Félő azonban, hogy a mostani ámokfutás miatt a jövőben az energiaszektor lehet az esetleg felívelő gazdaságunk legfőbb sírásója.
VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter, Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.
Megjelenés minden szerdán.
