Vélemény

Most kell nagy lendülettel tölteni a tárolókat, ősztől már fűteni kell

Megdobogtatja a magyar szíveket, kissé megnyugtatja az ukrajnai felhasználókat, megtölti néhány kereskedő zsebét és bosszantja az orosz exportőrt, hogy Magyarországról egyre több földgáz jut Ukrajnába. Szomszédunk persze nincs kint a vízből az innen kapott mennyiséggel, de jól jön neki orosz import híján, és épp, hogy nem kong a tárolójuk.

Kell-e amiatt aggódnunk, hogy miközben nagy lendülettel küldjük ki a gázt, talán majd nekünk magunknak se lesz a télen? Hiszen a Gazprom vezetése tegnap levélben értesítette minden vevőjét arról, amit a sajtóból már úgyis tudtak: Ukrajna mostantól csak előrefizetéssel kap orosz gázt, de a rajta keresztüli tranzit folyamatos. Talán mégsem dőlhetünk hátra. Nincs öt éve, hogy Oroszország szintén nem küldött gázt Ukrajnába, de rajta keresztül Európába még tolta. A küldemény azonban elakadt valamelyik ukrajnai tárolóban, továbbkúszott a helyi hőerőművek felé, vagy levest rotyogtatott az ukrán családok rezsóin. Szép dolog ugyanis a szerződéses kötelezettség betartása, de hagyhatja-e egy ország vezetése megfagyni a lakosságát?

Ám hiába nem érkezett meg a gáz, Magyarországon nem volt ellátási zavar, még Szerbiának is tudtunk segíteni, mert felkészültünk a helyzetre. És most? Még van idő, hiszen a Gazprom eddig a fűtési idény elejére igazította az ukrán gázárvitáit, most viszont nyár van, az őszre minden meg is oldódhat?

Korántsem biztos. Ez az árvita nem az öt évvel ezelőtti árvita. Ez most csak része, eszköze a két ország politikai egymásnak feszülésének, és nagyon nem látszik a történet vége. Ahogyan az iraki eseményeké sem, amelyek majd felnyomják az olajárindexált gázárakat, a spotpiaciak pedig maguktól is felmennek a télen. Hiba lenne tehát ölbe tett kézzel várni. Most kell nagy lendülettel tölteni a tárolókat, amíg még kifizethető árú a gáz. Az ősztől már fűteni kell. Ukrajnában is.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek