Bonus-malus, nyugdíjaknál is
A társadalmi igazságosság fontos szempont. Így az is, hogy az állam támogassa a gyermeket vállalókat. Támogatja is. Talán nem eléggé? Ezen lehetne segíteni. A támogatás forrása idáig főleg a költségvetés volt, s ebből a közös pénzből csoportosítottak át családi pótlék, adókedvezmény, bölcsőde, óvoda, iskola, lakástámogatás, pótszabadság stb. formájában a gyermekeseknek. A mértéken lehet vitatkozni. Talán több kellene. Ha nincs fedezet, akkor teremteni kell. Vagy valahonnan még idecsoportosítani forrásokat. Ezt menet közben, azaz a gyermek nevelése idején hasznos intézni. Akkor kell igazán segítség. Persze, lehet jutalmazni is a szülőket – ha jól értem, valami ilyesmit szolgál e javaslat –, így amikor aktív koruk végére érnek, a nyugdíjas éveket némi bónusszal kezdhetnék. Legyen. Csakhogy a javaslattevők úgy gondolják, hogy mástól viszont el kell venni. Jutalmaznak és büntetnek. Igazságot szolgáltatnának. A nyugdíjjal is.
Úgy kell nekik – mondhatnák némi kárörömmel a gyerekesek a veszteseknek. Gondolkodtak volna előre, s gondoskodtak volna kellő számú nyugdíjemelő gyerekről. Szerencsére, a tervezet kidolgozói nem ilyen cinikusak: visszamenőleg nem kívánják érvényesíteni a gyermekekkel kombinált nyugdíj bonusz-malust. Előre tekintenek: a jelenleg 35 éven aluliakra vezetnék be, ők vannak még döntési helyzetben a gyerekvállalást illetően. Ez így méltányos. De menjünk tovább a társadalmi igazságosság gondolatán: és ha valaki azért nem szül, mert nem szülhetett?! Ez önmagában büntetés, egész életet nyomasztó szomorúság. Vegyünk még el a nyugdíjából is? Vagy mi van a meleg párokkal? Ők is gyereket akarhatnak. A társadalmi igazságosság nevében finanszírozott segítséget kapnak ehhez, vagy őket kizárjuk a gyermeknevelésből, aztán a végén még a nyugdíjnál meg is büntetjük őket? És mi legyen a munkanélküliekkel? Boldogan vállalnak gyereket, de nincs miből felnevelni! A társadalmi igazságosság úgy kívánná, hogy a társadalom nekik is segítsen a gyermekneveléshez szükséges feltételek megteremtésében. Azaz gyermekkel senki ne lehessen fedél nélkül, ne éhezhessen…Vagy hogyan kezeljük a többszörösen elvált, s újra és újra gyermeket nemző szülőket? Jutalmazzuk vagy büntessük őket? Az elvált, gyermekétől különélő szülő fizet gyermektartást, de talán egy másik apa, anya neveli fel. Kié az érdem, s plusznyugdíj?
Az élet kacifántos helyzeteket képes előidézni. Egyre több embert érint a különleges helyzet. Központi szabályozással ez követhetetlen, hacsak nem akar az állam mélyen belenyúlni a magánügyekbe. Érdemes így belevágni?! Ha a gyermekneveléshez több segítség kell, azt a nevelés folyamatában kell megadni. Egyszerűbb. Hasznosabb. Nem kellene ezt a nyugdíjrendszerbe keverni. Vagy ha mégis, csakis pozitívan. Persze, ehhez meg a fedezet hiányozhat. Tehát el kell venni másoktól, hogy kijöjjön a matek. Ez lenne a társadalmi igazságosság?
De… előbb-utóbb a nyugdíjrendszerrel is kezdeni kell valamit. A gazdasági miniszter szerint 2030-ig rendben van a jelenlegi megoldás. Tehát van 16 év egy másik rendszer kidolgozására. A gyermeknevelést is csak távlatokban kötnék össze a nyugdíjjal. Miért nem jön össze a két szakértői csapat? A korábbi Nyugdíj Kerekasztal szakértői a mostani Népesedési Kerekasztal résztvevőivel. Csak azt ne mondják, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Nagyon is van. Ha távlatos, időtálló megoldást akar a kormány, akkor bizony összehívja a téma legjobb szakértőit, s egy alapos, minden elemében végiggondolt és modellezett nyugdíjrendszert dolgoztat ki. 2030 csak első hallásra van messze. Egy működőképes új rendszer bevezetéséhez idő kell, fokozatosság. Rákészülés. Ahogy a mostani javaslatnál is.
