Bünti

Na, most már húzzatok el a francba, vagy fogjátok be a szátokat – akár ez is lehetne majd annak a törvényjavaslatnak az indoklásában, amelyben a reklámadó felső kulcsát 40 százalékról 50-re emelik.

Őszintébb lenne, mint az, ami majd lesz. A brutálisan magas reklámadó az elejétől fogva célzott büntetőadónak számított, semmi köze sem volt a gazdasági realitásokhoz. Égető bevételi szükséglet nem indokolta, konkrét cég(ek)re szabták, a felső kulcsát pedig olyan magasan állapították meg, ami kifejezetten fojtóadónak minősül, azaz azt a célt szolgálja, hogy az azt befizetni kénytelen vállalkozás tűnjön el a piacról, vagy szálljon ki a cégéből, és fillérekért adja oda annak, akit a kormány jónak lát.

Ebben az esetben csak az a kérdés, hogy meddig akarja és bírja cérnával a célkeresztbe került cég. Az RTL Klub demonstrálta, hogy még bírja, sőt, ahelyett hogy meghunyászkodott volna, kormánykritikussá turbózta a híradóját. Erre kap még cirka 1 milliárd forint plusz adót. Hátha ez már elég lesz neki.

Tekinthetnénk ezt akár a magyar piacgazdaság egzotikus párharcának is, ami az érintett cég(ek)en kívül más vállalkozást nem érint. Csakhogy ez nincs így, mert a hazai gazdaság szereplőinek ennek az ügynek az az üzenete, hogy nálunk ez az elintézési mód. Az adó a kicsinálás fegyvere. Jó, nem most csap senki a homlokára a nagy felismeréstől, hiszen a különadók rendszerében már eddig is voltak (jogi) személyre szabott passzusok, és a kereskedelmi cégekre kivetett hókuszpókusz díjat is most teszik éppen ilyen kiszorító adóvá, de a reklámadó mutatja meg a legplasztikusabban, hogyan mennek vagy mehetnek nálunk a dolgok.

Akkor most képzeljenek el egy befektetőt, aki éppen magyarországi invesztíciót fontolgat, üzleti, megtérülési terveket néz, és felteszi a kérdést, mi a garancia arra, hogy ez holnap nem vele, illetve a működési területével történik. A válasz az, hogy az égvilágon semmi. Ez pedig azoknak is nagyon rossz hír, akiknek nincs bajuk a reklámadóval és elég nekik a kormánytelevízió.