Az egészség nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el – több mint negyedszázaddal ezelőtt fogalmazta meg ezt a megállapítást az Egészségfejlesztés Ottawai Kartája. S egyelőre még nem cáfolt tudományos tény, hogy az egészségi állapotot döntően az egyén genetikai állománya és életmódja határozza meg.
Ha ebből indulunk ki, helyes, ha a kormány szerint is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a betegségek megelőzésére. Más kérdés, hogy ehhez nem csak az eddigiektől totálisan eltérő, az életmódjukból fakadóan leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportokat is elérő, hosszú hónapokon, éveken át tartó kommunikációs kampány kell, de – ugyancsak éveken át – komoly összegű és el nem bliccelhető forrás is.
A prevenció fontosságának sulykolása mellett/közben azonban illene nem megfeledkezni arról, hogy ennek az éremnek is van egy másik oldala, és bizony azon is van jócskán fényesíteni való. Ez pedig nem más, mint hogy az a bizonyos genetikát és életmódot képviselő egyén nem egy burokban csücsül, hanem egy fizikai és a társadalmi környezetben. Márpedig akkor, amikor több hazai és nemzetközi tanulmány is megállapította már, hogy az iskolázottságban, a jövedelmekben megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek egyre jelentősebb különbségeket idéznek elő az egészségi állapotban is, egy kormánynak, amelynek minderre nem kis hatása van, illik magára is vállalni a felelősségből.
Ennek a felelősségnek pedig abban is meg kell(ene) nyilvánulnia, hogy ha már a felelősen gondolkodó, előrelátó polgár elmegy a szűrésre, és ott valami problémát találnak, akkor a legrövidebb idő alatt biztosítják számára a diagnózist, és ha kell, a szükséges kezelést. Mert most, amikor maguk az onkológusok nyíltan beszélnek arról, hogy hónapokat késhet a daganatos betegségek diagnózisa és kezelése, mert nem jut elég pénz a szükséges vizsgálatok időbeni elvégzésére, belegondolni sem merek, mi lenne, ha mindenki komolyan venné a szűrővizsgálatokat.
