Az egyetlen meglepetés a hét FIFA-tisztviselő május 27-i letartóztatásával kapcsolatban az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. A legtöbb ember ugyanis azt gondolta, hogy ezekre a drága öltönyöket viselő emberekre, akik a nemzetközi futballszövetségét irányítják, nem vonatkoznak a törvények.
Bármilyen pletyka merült fel a kenőpénzekkel, a szavazatvásárlásokkal, illetve egyéb ügyeskedésekkel kapcsolatban, Joseph „Sepp” Blatter FIFA-elnök és kollégái mindig megúszták ezeket az ügyeket.
Eddig 14 személyt, köztük 9 jelenlegi vagy korábbi FIFA-vezetőt (de nem Blattert) gyanúsították meg csalással, illetve korrupcióval amerikai ügyészek, akik szerint az érintettek 150 millió dollár kenőpénzt tettek zsebre. A svájci ügyészség pedig a 2018-as oroszországi, illetve 2022-es katari vb odaítélésének kétes ügyeit vizsgálja.
Természetesen hosszú múltra tekint vissza a profi sporttal kapcsolatos panamázás. Az amerikai szervezett bűnözés például a boksz iránt érdeklődik komolyan. Még az egykor úri sportnak tartott krikett világát is beszennyezte már a szerencsejáték-maffia. A FIFA viszont a leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró, illetve legglobálisabb fejőstehénnek számít az összes sport közül.
Néhányan úgy vélik, hogy a FIFA kötődik a maffiához, és a kis svájci faluban született Blattert Don Blatteronének nevezik. Ez azonban nem teljesen fair dolog. Eddigi ismereteink szerint ugyanis egyetlen egy bűncselekmény sem köthető a FIFA elnökének zürichi irodájához.
A szervezetben meglévő diszkréció, illetve a riválisok megfélemlítése, valamint a kenőpénzek, a szívességek, illetve az ahhoz tartozó leköteleződések világa azonban kísérteties hasonlóságot mutat a szervezett bűnözés jellemzőivel.
Persze lehet azt is mondani, hogy a FIFA valójában egy nem megfelelően működő szervezet, és nem tekinthető bűnszervezetnek. De még ezen legkedvezőbb szcenárió esetén is a visszaélések nagy része annak közvetlen következménye, hogy a FIFA-t a transzparencia teljes hiánya jellemzi. A szervezetet férfiak egy zárt csoportja irányítja (nőket ugyanis nem találni ebben a homályos üzletben), akik mindegyike a főnök lekötelezettje.
Ez az egész nem Blatter, hanem elődje, a brazil João Havelange ideje alatt kezdődött el, aki a FIFA-t egy korrupt és mérhetetlenül gazdag birodalommá tette azáltal, hogy egyre több fejlődő országot vettek fel a szövetségbe, akiknek szavazatait busás hasznot hozó marketing- és médiaszerződésekkel vásárolták meg.
A Coca Colától és az Adidas-tól érkező hatalmas összegű pénzek átfolytak a rendszeren, míg végül a harmadik világ potentátjainak és állítólag magának Havelange-nak a zsebében landoltak. A Coca Cola volt a főszponzora az 1978-as, Argentínában megrendezett vb-nek, és az országot abban az időben egy brutális katonai junta (főleg Dél-Amerikában előforduló katonai diktatúra – a szerk.) irányította.
Blatter azonban nem olyan ügyetlenül működteti a rendszert, mint ahogy Havelange tette. Vele ellentétben Blatter nem érintkezik nyíltan a bűnőzökkel. Hatalma azonban a Nyugat-Európán kívüli országok szavazatain alapul, lojalitásukat pedig a televíziós jogokra és a franchise-ra vonatkozó ígéretekkel biztosítja. Katar esetében ez abban nyilvánul meg, hogy a vb megrendezésének jogát egy teljesen kedvezőtlen időjárási feltételekkel rendelkező állam nyeri el, ahol a rohamtempóban készülő stadionokat szörnyű körülmények között dolgozó, alulfizetett vendégmunkásokkal építtetik meg.
Az európaiak ezzel kapcsolatos panaszaira gyakran az a válasz, hogy őket meg neokolonialista, vagy akár rasszista attitűdökkel vádolják. Valójában ez a jelenség teszi Blattert a jelenlegi kor tipikus emberévé. Ő egy könyörtelen irányító, magát a fejlődő világ bajnokaként állítja be, aki az arrogáns Nyugattal szemben védelmezi az afrikaiak, ázsiaiak, arabok és dél-amerikaiak érdekeit.
A dolgok megváltoztak azóta, hogy a szegény országok haszonleső embereit a nyugati politikai és üzleti érdekek kiszolgálására fizették le. Természetesen ez a jelenség még előfordul, azonban a valóban nagy pénzek manapság nem Nyugaton, hanem Kínában, a Perzsa-öbölben és Oroszországban állnak rendelkezésre.
Mostanság nem-nyugati autokratákkal kell üzletet kötniük azoknak a nyugati üzletembereknek, építészeknek, művészeknek, egyetemi elöljáróknak és múzeumi igazgatóknak vagy bárki másnak, akiknek a drága projektjeik finanszírozásához jelentős összegre van szükségük. Természetesen így tesznek a demokratikusan megválasztott politikusok is.
A nyugati érdekek jelenlegi szövetségkötése a gazdag, antidemokratikus rezsimekkel – ami nem kevésbé jellemző a művészetek és az egyetemi oktatás terén, mint a sportban – olyan kompromisszumokat kíván meg, amelyek könnyen tönkretehetik az addig kialakított jó hírnevet.
A despotákkal és kétes hírű mágnásokkal való üzletelés ma már nem számít korrupciónak, hanem egy elfogadott dolog.
Egy egyetem vagy egy múzeum franchise-jának eladása egy Öböl-menti államnak vagy egy újabb hatalmas stadion építése Kínában progresszív, antirasszista dolognak számít, amely egyben a globális testvériség és az univerzális értékek győzelmeként is feltüntethető. Ez a legirritálóbb aspektusa Blatter FIFA-jának. A korrupció, a szavazatvásárlás, a futballvezérek abszurd sóvársága a nemzetközi presztízs iránt ennek a jelenségnek a része.
Nem érdemes azon tűnődni, hogy a globális erőviszonyok terén elmozdulás történt, valamint a befolyás áttevődött Európából és az USA-ból. Nem tudjuk pontosan megjósolni ennek a változásnak a politikai következményeit sem. Ha azonban a FIFA szomorú története egy jelzésnek tekinthető, akkor biztosak lehetünk abban, hogy bármilyen kormányzási forma is lesz domináns, a pénz továbbra is diktálni fog.
Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org
