Most, hogy a német folyó fizetési mérleg többlete rekordszintre, 270 milliárd euróra, vagyis a GDP közel 8,7 százalékára emelkedett, a német gazdasági modellről szóló viták felerősödtek. Az eurózóna politikusai és Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja egymást vádolják a gazdasági egyensúlytalanságért. Trump azért támadja Németországot, mert szerinte az túl sokat exportál, és manipulálja az euró árfolyamát. Valójában a német külkereskedelmi többletnek nincs sok köze az euróhoz, amely kedvelt bűnbakká vált, és más szakpolitikai tévedések helyett hibáztatják.
Három tévedésen alapulnak a német külkereskedelmi többletet érő bírálatok. A kifogások nagy része elsősorban abból indul ki, hogy a német külkereskedelmi egyenleget szisztematikusan lehet manipulálni az árfolyamokon keresztül. A globális értékláncok integráltsága miatt azonban az ipari export sok importált elemet is tartalmaz, ami azt jelenti, hogy idővel jelentősen csökkent az árfolyammozgásoknak a hazai árakra és a külkereskedelmi egyenlegre gyakorolt hatása.
Valójában Németország USA-val szembeni külkereskedelmi többlete alig változott, annak ellenére is, hogy jelentős elmozdulások voltak az euró-dollár árfolyamban: 2011-ben egy euró 1,6 dollárt ért, míg mostanában csak 1,04 dollárt. Németország nem a valutaárfolyam manipulálásának köszönheti exportsikereit, hanem a jelentős mértékben specializálódott, iparági vezető cégeknek számító feldolgozóipari vállalatok erős piaci pozíciójának és árképzési erejének.
A második tévhit az, hogy a politikusok és a jegybankok lényegében meg tudják határozni az árfolyamokat. A legtöbb fejlett gazdaságban az árfolyamot egyszerűen nem lehet rendeletek útján megállapítani, azt a reálgazdaság és a pénzügyi rendszer állapota határozza meg. Az amerikai pénzügyminisztérium is felhagyott a devizapiaci intervenciókkal az 1990-es évek folyamán, illetve az Európai Központi Bank (EKB) is csak egyszer próbált beavatkozni: 2000-ben, akkor is nagyon rövid ideig. Azok a vádak, melyek szerint a Fed és az EKB azért folytat nem hagyományos monetáris politikát, hogy azzal gyengítse a valutáját, nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy az árfolyammozgásoknak csak korlátozott, rövid ideig tartó hatásuk van az inflációra, az exportra és a növekedésre. Mindkét jegybank tevékenységét saját mandátumuk, nem pedig egy implicit vagy explicit árfolyamcél határozza meg.
A harmadik tévedés, amellyel gyakran találkozni a németek részéről, hogy egy adott ország folyó fizetési mérlege az export versenyképességét tükrözi. Valójában egy adott ország külső mérlegét az ország prioritásai, valamint a megtakarítási és beruházási döntések határozzák meg.
Ahogy ez a három tévedés mutatja, a német külkereskedelmi többletről szóló vitának nem az euró árfolyamáról vagy a német exportról kellene szólnia. Az euró árfolyama nem annyira gyenge, és a német export sem olyan jelentős. Ehelyett a problémát az jelenti, hogy a német import mértéke túl kicsi az igen alacsony beruházási szint miatt. Ugyanis Németországban az egyik legalacsonyabb az állami beruházások mértéke a fejlett világon belül. Az állami beruházások felét megvalósító önkormányzatoknál 136 milliárd euró értékű projekt végrehajtására lenne szükség, ami a GDP 4,5 százalékának felel meg. Egyedül az iskolaépületeknél további 35 milliárd euró értékű felújítási beruházásokra lenne szükség. Mindeközben a Németország elöregedő tőkejavai terén megvalósuló magánberuházások mértéke is csökken azáltal, hogy sok német cég inkább külföldön kíván beruházni.
A szakpolitikai hibák, nevezetesen a non-tradable szolgáltatások (kormányzati, egészségügyi, építőipari, kiskereskedelmi szolgáltatások, tevékenységek, amelyek termékei, szolgáltatásai nem részei a nemzetközi kereskedelemnek – a szerk.) terén érvényesülő protekcionista intézkedések következményének tekinthető a beruházási szint alacsony mértéke. Az IMF, az Európai Bizottság és az OECD hosszú ideje próbálja meggyőzni Németországot arról, hogy deregulálja a szolgáltatásokat, csökkentse az érdekcsoportok befolyását, és élénkítse a versenyt. A bérek, a termelékenység és a beruházások mértéke az exportra termelő szektorokban magasnak, míg a non-tradable szolgáltatások terén alacsonynak tekinthető.
A német folyó fizetési mérlegről szóló nemzetközi vitának inkább azokra az intézkedésekre kellene fókuszálnia, amelyek liberalizálnák az ország szolgáltatási szektorát, és elmozdítanák a beruházások előtt tornyosuló akadályokat. Emiatt Németországnak fejlesztenie kell a digitális és közlekedési infrastruktúráját, erősítenie a megújuló energiával történő fejlesztéseket bátorító piaci mechanizmusokat, illetve kezelnie kell a szakképzettmunkaerő-hiányt. Továbbá változtatnia kell az adórendszerén, hogy erősítse a beruházási ösztönzőket, továbbá meg kell reformálnia a szabályozásokat, csökkentve a bizonytalanságot.
Németország egyre fontosabb politikai és gazdasági hatalomnak számít Európában és a világban. Mostanáig azonban a német folyó fizetési mérleg többletéről szóló viták kontraproduktívak voltak. A német export erősségével kapcsolatos kritikák, illetve a valutamanipulációra vonatkozó vádaskodások éppen annyira tévesek, mint amennyire elhibázott az, hogy Németország védi a túlzott többletét. Végeredményben az szolgálná mindenki érdekét, beleértve Németországét is, ha csökkentené a többletét, és ezzel együtt a mélyben meghúzódó káros gazdasági egyensúlytalanságot.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
