Bevezetni az eurót, meg nem is

Nem véletlen a népmesei felütés, ugyanis jelenleg az euró bevezetése körüli „vita” olyan, mint a bíró okos leányáról szóló magyar népmese. Beszéljünk úgy az euró bevezetésének témájáról, hogy úgy tűnjön, foglalkoztat minket, de a feltételek, amelyekhez kötjük, lényegében azt sugallják, hogy nem eszik olyan forrón a kását. De miért is lett most hirtelen ennyire felkapott az euróbevezetés témája?

Egyrészt népszavazási kezdeményezés indult az uniós fizetőeszköz bevezetésével kapcsolatban. Mindez elég veszélyes játék – legalábbis politikailag –, még akkor is, ha nem jut el a dolog a népszavazásig, vagy épp eljut, de nem lesz érvényes. Mostanában láthattuk, hogy akár ez, akár az mennyire képes befolyásolni a közvélekedést és a politikai játszmákat. Másrészt pedig a német választások közeledtével egyre több a kérdőjel az európai integráció és az eurózónából eddig kimaradó országok jövőjét illetően.

E helyzetben a hazai döntéshozók nem tehettek mást, mint nyilvánosan kiálltak az euró mellett, meg nem is. A legfontosabbak talán a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselői, utóbbiak közül Nagy Márton alelnök volt, aki lényegében a hátára vette a témát. Ahogy ő fogalmazott: nem az a kérdés, hogy Magyarország bevezeti-e az eurót, hisz az EU-s csatlakozással együtt ezt is vállaltuk, hanem hogy milyen feltételek teljesülése esetén. Természetesen erre a zsigeri reakció az, hogy nézzük meg a maastrichti kritériumokat, és ha azokat teljesítjük, technikai akadály lényegében nincs, és nincs vita sem. A gond, ahogyan az MNB is rámutatott, hogy e kritériumok igazából nem alkalmasak arra, hogy az optimális valutaövezet feltételeinek teljesítéséről mondjanak valamit.

Egy szó, mint száz, a kritériumokat (deficit, államadósság, infláció, kamatráta) már egyre több ország teljesíti a régióban (Csehország, Románia, Magyarország). Ez alapján már nyitva állna az ajtó az ERM II.-be történő belépéshez, ami a valuta stabilitásának kritériuma, tehát az előszoba az euró előtt. Magyarország az összes feltételt teljesíti, még a valuta stabilitását is. Gyakorlatilag, ha 2012 kezdetével beléptünk volna az árfolyamsávba (a rögzített szint +/–15 százalék), azóta is teljesítenénk a stabilitásra vonatkozó feltételt.

Akkor miért nem rohan mindenki az eurózónába? Természetesen azért, mert a legutóbbi válság rávilágított a hátrányokra. Az önálló monetáris politika hiányában nem lehet a sokkokat egyénileg hatékonyan kezelni, pláne ha a sokkok aszimmetrikusak. A feltörekvő gazdaságoknak magasabb egyensúlyi kamatszintre van szükségük, hiszen a felzárkózás miatt nemcsak a GDP, hanem az infláció is gyorsabban nő, ami magasabb egyensúlyi kamatszintet kíván. Az árfolyam-kiigazítás lehetőségének hiánya továbbá versenyképességi problémákat okozhat, ha nagyon eltérő a magországok és a csatlakozó ország helyzete. Végezetül jelentős és tartós fizetésimérleg-hiány halmozódhat fel, ami hosszú távon ismételten kiigazítást tenne szükségessé. Ha példákat szeretnénk találni az elhamarkodott csatlakozásra, Görögország a tankönyvi illusztráció. Ugyanakkor van pozitív eset is, ráadásul a régióból: Szlovákia.

Az ő esetük megmutatta, hogy lehet sikertörténet is a csatlakozás, mindezt pedig úgy, hogy még Szlovákia sem teljesítette azokat a feltételeket, melyeket az MNB szabott a csatlakozáshoz. Utóbbiak között például a 90 százalékos EU-s fejlettségi szint elérése talán a legnyilvánvalóbb kritérium, ami jelzi számunkra, hogy a hazai csatlakozási szándék a gyakorlatban nem komoly. Szlovákia a csatlakozás évében 65 százalékon állt, épp úgy, mint ahogy most Magyarország.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a pozitív szlovák példa egyoldalú: a globális válság utóélete miatt mindenki laza monetáris politikában volt érdekelt, így a felzárkózás okozta alapvető reálgazdasági, inflációs és versenyképességi különbségek nem tudtak kiütközni. Meglátásom szerint a magyar gazdaság egyébként jól járhat, ha középtávon bevezeti az eurót, ám most még nem elég érett hozzá a gazdaság. Az MNB szigorú kritériumai alapján pedig a következő húsz-huszonöt esztendőben nem is lesz elég érett. Ez tényleg a „hoztam is ajándékot, meg nem is” tipikus esete.