A bányászati szektor zöldítése
Donald Trump amerikai elnök a bányászatot és különösen a szénipart kiemelt politikai üggyé tette az elmúlt egy évben. Júniusban az első fehér házi kabinetülésén azt közölte: energiapolitikájának célja, hogy a bányászok ismét munkát kapjanak, és hogy átalakítsa a gazdaság gondokkal küzdő szektorát.
Trump azonban tévesen gondolja, hogy a bányászok ügyének felkarolása elegendő lesz a bányászat fenntarthatóvá tételéhez. Ehhez jóval komplexebb, egymással összefüggő kérdéseket kell kezelni.
A bányászatról és a környezetről szóló viták gyakran olyan keretben zajlanak, amelyek egy adott erőforrás, nyersanyag kibányászása és más erőforrásoknak a bányászati folyamatban való használata közötti „nexusról”, kapcsolatról szólnak. Egy hamarosan megjelenő könyv, amelynek társszerkesztője voltam (címe: Routledge Handbook of the Resource Nexus – a szerk.), a nexus fogalmát két vagy több, a természetben előforduló nyersanyag közötti kapcsolatként írja le, amelyek bemeneti elemei egy olyan rendszernek, amely szolgáltatásokat nyújt az emberiség számára. A szén esetében ez a nexus a kőszén, illetve az annak kibányászásához szükséges hatalmas mennyiségű víz és energia között állítható fel.
Forrás: AFP
Ezen kapcsolat döntéshozók általi megértése kulcsfontosságú a hatékony erőforrás- és földhasználat biztosításában. Továbbá, miután sok, megújuló energiát használó technológia kibányászott fémeken alapul, a globális bányászati szektor kulcsszerepet fog játszani az alacsony szénfelhasználású jövő felé történő átalakulás során. A fotovoltaikus cellák a napból nyernek energiát, ám kadmiumból, szelénből és tellúrból állítják elő őket. Ugyanez igaz a szélturbinákra is, amelyek gyártásához hatalmas mennyiségű kobaltra, rézre és ritkaföldfém-oxidokra van szükség.
A bányászati szektor erőforrásnexusainak megfelelő kezeléséhez olyan új kormányzati modellekre van szükség, amelyek egyensúlyt teremtenek a bányászati eljárások és a növekvő energiaigény között.
A globális bányászati szektor néhány cége már felismerte, hogy változnak az idők. A CDP nonprofit energiaügyi és környezetvédelmi tanácsadó cég nemrégiben megjelent kutatása szerint a bányászati cégek Ausztráliától Brazíliáig elkezdtek úgy kitermelni, hogy közben csökkentik az ökológiai lábnyomukat.
Mindenesetre, ha a világ meg akarja védeni az emberek és a bolygó érdekeit, akkor ebben a folyamatban nem támaszkodhat egyedül a bányászati cégek döntéseire. Négy alapvető változás szükséges annak biztosításához, hogy az iparág zöldítési trendje folytatódjon.
Először is, a bányászati szektornak egy innovációs frissítésre van szüksége. Az ércek csökkenő tisztasága szükségessé teszi, hogy az iparág energia- és nyersanyaghatékonyabb legyen a profitabilitás megőrzéséhez. Továbbá, mivel a vízhiány az egyik legfőbb kihívása az iparágnak, a környezetbarát megoldások gyakran életképesebbek, mint a hagyományos megoldások. Chilében például a rézbányák arra kényszerültek, hogy sótlanított tengervizet használjanak fel a kitermeléshez, míg Svédországban a Boliden bányászati cég energiaszükségletének 42 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi.
Másodsorban a termékdiverzifikációnak most kell elkezdődnie. Azzal, hogy a párizsi klímamegállapodás egyéves lett (az egyezmény tavaly novemberben lépett hatályba – a szerk.), már csak idő kérdése, hogy mikor történik meg a globális fosszilisüzemanyag-piac átalakulása. A jelentős fosszilisüzemanyag-portfólióval rendelkező cégek hamarosan súlyos bizonytalansággal néznek majd szembe. A befektetők pedig ennek megfelelően megváltoztathatják kockázatértékelésüket. A nagy bányászati cégek azonban felkészülhetnek a fosszilis üzemanyagokról más nyersanyagokra (például vasércre, rézre, bauxitra, kobaltra, ritkaföldfémelemekre, lítiumra) történő átállásra.
Harmadsorban a világnak jobb eszközökre van szüksége az ökológiai kockázatok felméréséhez. Habár az iparág ökológiai lábnyoma kisebb a mezőgazdaságénál és az urbanizációénál, a nyersanyagok föld mélyéről történő kibányászása még mindig folyamatosan károsítja az ökoszisztémát és a biodiverzitást. Az érzékeny területek megvédéséhez nagyobb fokú globális együttműködésre van szükség a megfelelő bányászati helyek kiválasztásánál.
Végezetül a bányászati szektornak jobban kell integrálnia értékláncait, hogy további gazdasági lehetőségeket tudjon teremteni. A nyersanyagok áramlásának meglévő modelljei (mint például az alumínium és az acél esetében), illetve azoknak a „körkörös gazdaságra” vonatkozó stratégiákkal (például a hulladékmennyiség csökkentésével és újrahasznosításával) való összekapcsolása jó kezdő lépés lenne.
A másodlagos nyersanyagok piacán történő jelentős lépések még radikálisabb változást hozhatnak. „A városi bányászatot” – a hátrahagyott irodaházak, telephelyek újrahasznosítható nyersanyagainak feldolgozását – jobban integrálni lehetne a mostani bányászati alaptevékenységekbe.
A globális bányászati szektor annak az átalakulásnak a küszöbén áll, amely során a fosszilis üzemanyagok kibányászásáról a jövő zöldebb energiájához szükséges nyersanyagok kitermelésére áll át. Ez a zöldítés azonban a kemény munka, az innováció és az erőforrások közötti kapcsolat komplex megértésének eredményeként jön létre, és nem politikai közhelyek eredményeként, bármit gondol is az Egyesült Államok szénkedvelő elnöke.
Copyright: Project Syndicate, 2017
