Az egymillió mikrovállalkozás országa lemarad a versenyképességben
Sokszor esik szó arról, hogy a magyar gazdaság egyik gyenge pontja a hazai vállalkozások alacsony termelékenysége. Mint minden átlag, ez is ugyanannyit fed el a valóságból, mint amennyit megmutat. Az adatok mögé nézve azt láthatjuk, hogy amíg a nagyvállalatok (főleg a multinacionális hátterűek) nemzetközi összevetésben is megállják a helyüket, s termelékenységük nem marad, nem maradhat el ugyanezen vállalatok más országokban lévő egységeitől, addig sajnos a hazai kkv-szektor termelékenysége átlag alatti.
Az átlag akkor emelkedhet, ha az azt visszahúzó kört próbáljuk segíteni. Ez azonban összetettebb feladat, mint sokan gondolják!
Látszólag könnyű megtalálni a megoldást: a termelékenységben áttörést a magyar gazdaság, illetve a kkv-szektor jelenleginél erősebb gépesítettsége hozhat. A döntéshozók a maguk számára feladatnak kizárólag a finanszírozás segítését tekintik. A nagyvonalú uniós támogatásoknak köszönhetően a pályázati források több céget hoztak abba a helyzetbe, hogy vissza nem térítendő támogatásokkal, kedvezményes hitelekkel képesek legyenek a szükséges forrásokat előteremteni.
Arról azonban szinte sosem esik szó, hogy a mainál erősebb gépesítettség üzleti megtérülése volumenfüggő. A tipikus magyar kkv éves forgalma alig néhány millió, a nagyobbaké is maximum néhány tízmillió euró. Csak összevetésként:
amíg idehaza egy 400-500 millió forintos vállalkozás gyakran már középvállalatnak gondolja magát, s hallottam már 2-3 milliárdos forgalmú vállalkozás ügyvezetőjét nagyvállalatként aposztrofálni a cégét, addig a német középvállalati (Mittelstand) kategóriába a 100–500 millió euró, azaz 30–150 milliárd forint árbevételű cégeket sorolják.
Mondhatjuk, hogy Németország, a német piac nagyobb, de ez önbecsapás. Egyrészt az Európai Unió ma többé-kevésbé egységes piac, másrészt a gépesítés és termelékenység szempontjából ez sajnos nem releváns. Amíg a cégek nem érik el a kritikus méretet, és a sorozatnagyságok nem érik el a fejlett műszaki megoldások által megkövetelt volument, addig üzleti alapon a beruházások sosem térülnek meg.
A fejlett technológiákra ugyancsak jellemző, hogy hatékony működtetésükhöz elengedhetetlen a magasan kvalifikált munkaerő.
A humánerőforrás-menedzsmentet a hazai kkv-k egy kis része kezeli csak kiemelt területként.
De még náluk is kérdéses, hogy a fejlett technológiák működtetéséhez szükséges szakembereket fel tudják-e venni, illetve meg tudják-e tartani. És ez nemcsak a gépek mellett, de az értékesítésben, a cégvezetésben dolgozókra is igaz. A kis méretből adódóan a mai bérversenyben a kkv-szektor egyszerűen nem rúghat labdába, sokszor egy nagyobb tudású alkalmazott megfizetését sem bírja el a rendszer. Pedig ez a termelékenység növekedésének csak szükséges, de nem egyedüli feltétele lenne.
Ezért a magyar termelékenység növelésének útja nem egyszerűen a beruházások ösztönzésén, hanem a hazai kkv-szektor működésének átalakításán keresztül vezet. Egyrészt olyan ösztönzőrendszerek kialakítására van szükség, amelyek segítik a cégek növekedését, illetve a gazdaságos üzemméret elérését.
Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy az egymillió mikrovállalkozás országa termelékenységben lépést tarthat a nagyvállalatokkal.
Enélkül a szóban forgó kisebb cégeknek nem nyílik lehetőségük arra, hogy beszállítóként kapcsolódjanak a nemzetközi értékláncba. Mindez pedig erősíti a hazai gazdaság kettősségét, a multinacionális vállalatok szigetszerű működését, a kkv-k leszakadását. Másrészt segíteni kell a kkv-kat, hogy a mainál sikeresebb és előremutatóbb humánerőforrás-menedzsmentet építhessenek ki, ösztönözni kell őket arra, hogy működésükben minél jobban meghonosítsák a modern vállalatirányítási rendszereket. A mai, pályázatokra és beruházásokra ösztönző modell nem fogja feloldani a fenti ellentmondásokat, és nem fog érdemben javítani a hazai termelékenységen.
