Az EU Google-bírságai túlléptek egy határt
Úgy tűnik, az EU szabályozó hatósága különösen ellenséges a Google-lal szemben. 2017 júniusában az Európai Bizottság 2,42 milliárd euróra büntette meg a céget az EU trösztellenes szabályainak megsértése miatt, miután azt állapította meg, hogy a „Google visszaélt keresőmotorja piaci erőfölényével, amikor jogsértő módon előnyt biztosított egy másik Google-szolgáltatásnak, a Google ár-összehasonlítójának”.
Aztán idén júliusban az Európai Bizottság ismét megbírságolta a Google-t 4,34 milliárd euróra „az Android mobileszközökkel kapcsolatos jogellenes gyakorlatok miatt”. Az uniós bírság indoka az volt, hogy a Google korábban mobileszköz-gyártókkal és mobilszolgáltatókkal állapodott meg „a Google kereső és a böngésző (Search, valamint Chrome) alkalmazásának előzetes telepítéséről”.
Úgy tűnik, hogy az Európai Parlament és néhány tagállam fel szeretné darabolni a Google-t azáltal, hogy elválasztaná keresőmotorját a cég más lehetséges bevételi forrásaitól.
A Google-nak kétségkívül egyedülálló a helyzete. Az internetes keresőpiac mintegy 90 százalékát szerezte meg az elmúlt évtizedben, ezért a verseny úgynevezett védelmezői közül sokan azt állítják, hogy a Google „visszaél domináns pozíciójával”. A támadások mögött azonban a Google versenytársainak téves értelmezése és megkérdőjelezhető panaszai állnak.
A Google bírálói akkor beszélnek monopóliumról, ha egy cégnek százszázalékos piaci részesedése van, vagy annál kisebb, de az éppen elég ahhoz, hogy lehetetlenné tegye a valódi versenyt. A hagyományos közgazdasági elmélet szerint egy monopólium kihasználja a fogyasztókat azzal, hogy magasabb árakat alkalmaz, mint amelyek amúgy lehetségesek lennének egy „tiszta és tökéletes verseny” esetében.
Ezen egyszerű érvelés szerint a jogalkotóknak és a bíróságoknak meg kell fékezniük a „monopolisztikus rablókat” nagy összegű bírságok kiszabásával, vagy a monopóliumok szétdarabolásával, ahogy az a múltban sokszor megtörtént.
E logika szerint figyelmen kívül kell hagyni a kétféle monopóliumtípus közötti alapvető különbséget. Az egyik a piacok szabad működése révén jön létre, a másik pedig állami beavatkozással. Hagyományos értelemben a „tiszta és tökéletes verseny” azt jelenti, hogy sok cég ugyanazt a terméket gyártja ugyanazzal a technikával. Ez a meghatározás azonban egy statikus megközelítésen alapul, amely a piaci helyzetet egy adott időpontban vizsgálja, miközben magában a gazdaságban dinamikus módon zajlanak a folyamatok.
Gondoljunk annak a cégnek az esetére, amely egy innovatív terméket dob piacra. A meghatározás szerint a piaci részesedése százszázalékos lesz, legalábbis egy ideig. A cég a „domináns pozícióját” a saját erejéből érte el, illetve azáltal, hogy a fogyasztók értékelik a termékeit.
Ahogy ez a szcenárió mutatja, a versenyt nem a gyártók néhány önkényes adatából kiindulva kell meghatározni, hanem aszerint, hogy más cégek be tudnak-e lépni a piacra. Elvégre is a piacra lépés az innováció fő előfeltétele.
Ha az állam korlátozza ezt a szabadságot azzal, hogy létrehozza vagy fenntartja egy magán- vagy állami cég piaci dominanciáját, akkor ezzel káros monopóliumot teremt, súlyosan korlátozva az innováció lehetőségeit.
A Google esetében senki sem akadályozott meg senkit az internetes keresők piacára való belépésben. A Google ezen a területen a szakértelmének, ügyességének köszönheti hírnevét. Amikor a Google belépett erre a piacra, akkor nem az övé volt az első keresőmotor, és bármely cégnek a világon volt módja arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. A Google felülkerekedett versenytársain, mivel jobb szolgáltatást nyújtott, mint bármely más cég.
Nem szabadna megbüntetni a Google-t ezekért a sikereiért. Állami beavatkozás hiányában a Google potenciális versenytársai által megfogalmazott állításoknak nincs jogi alapjuk. A Google fontos szolgáltatásokat – e-mail, fordítás, videohosting – tesz ingyenessé. Azért teheti ezt meg, mert más tevékenységben, nevezetesen a keresőszolgáltatásokhoz kapcsolódó online hirdetések terén nyereségre tesz szert.
A Google szétdarabolása azzal a kockázattal járna, hogy a fogyasztókat magas költségek terhelnék.
Az Európai Bizottság 2017 júniusában azért büntette meg a Google-t, mert az a saját ár-összehasonlító szolgáltatását részesítette előnyben a versenytársak termékeivel szemben. Bárki, aki használja a Google-t és annak különböző szolgáltatásait, szabadon teszi ezt, és nem azért, mert a Google valamilyen módon ráerőszakolja. A fogyasztók más szolgáltatásokat is használhatnak, tehát a Google használatára vonatkozó döntésük azt jelenti, hogy a Google nyújtja a legmegfelelőbben a szolgáltatásokat.
Hasonlóképpen a Google nem kényszerített senkit abban az esetben sem, amely miatt idén júliusban megbüntették. Önként vállalt szerződéseket kötött mobileszközgyártókkal, akik a Google néhány szolgáltatását feltelepítették. Nem volt szó „erős piaci pozícióval való visszaélésről”. Csupán szabad szerződések és szabad piaci körülmények keretében történő innovációkról.
Valójában, ha a „domináns pozícióval való visszaélés” esete merült fel, akkor azt az EU követte el. A beavatkozásával az állam korlátozza az egyéneket és a cégeket abban, hogy saját piaci döntéseket hozhassanak, és ebből adódóan büntetik az innovatív cégeket.
Copyright: Project Syndicate, 2018
