A történelem ismételni fogja önmagát? Amikor Ronald Reagan amerikai elnök 1981-ben hivatalba lépett, csökkentette a társasági és a személyi jövedelemadót, és lehetővé tette a cégeknek, hogy szinte azonnal leírhassák az eszközberuházásaik értékcsökkenését. Reagan az adócsomagot – amelyet erőteljes deregulációs intézkedésekkel kombinált – kínálatoldali intézkedésként írta le, amikor az valójában a történelem addigi legnagyobb keynesiánus élénkítési programjának számított.
Gazdasági elképzelései melletti érvelésekor Reagan az úgynevezett Laffer-görbére hivatkozott (Arthur Laffer amerikai közgazdász elmélete szerint a kisebb adókulcsok magasabb adóbevételeket hoznak – a szerk.), amely szerint az adócsökkentések önmagukat fogják finanszírozni a növekedés ütemének és így a bevételek mértékének növelésével. Amikor az elméletet kipróbálták, az eredmény nem volt éppen kedvező.
Reagan két elnöki ciklusa alatt a GDP-arányos amerikai államháztartási hiány mértéke csaknem a kétszeresére nőtt ahhoz a szinthez képest, amely az előző két adminisztráció alatt volt jellemző. Emellett az államadósság több százmilliárd dollárral nagyobb mértékben emelkedett, mint ahogy nőtt volna a reagani intézkedések nélkül. Mégis, a gazdaság jelentős lendületet kapott, és az amerikai konzervatívok szemében Reagan gazdasági hőssé vált.
Az 1980-as évek boomjának másik oldala viszont a meredek kamatemelkedés volt.
A tízéves amerikai állampapírok reálkamata – amely az 1970-es években 2 százalék alatti volt, és egy átmeneti időre még a negatív tartományt is elérte – hirtelen 7 százalékra ugrott 1982-ben, illetve Reagan két ciklusa alatt háromszor magasabb szinten állt, mint az előző két adminisztráció időszakában. Mindeközben a dollár a legtöbb főbb devizával szemben erősödött, 1982-re a német márkával szemben mintegy 50 százalékkal, és Reagan első ciklusának végére lényegében megduplázódott az értéke.
Fotó: AFP/Robyn Beck
A nem amerikai bankoknak, külföldi kormányoknak és egyéb entitásoknak, amelyek dollárban adósodtak el, a zöldhasú erősödése törlesztési problémákat okozott. Mexikó 1982-ben csődöt jelentett, majd nem sokkal később Brazília, Argentína és Chile lett fizetésképtelen. Az 1970-es években sok latin-amerikai ország adósodott el dollárban. Ezek az adósságok az 1980-as évekre fenntarthatatlanná váltak.
Mindennek kevésbé volt drámai hatása Európára, amely nem dollárban adósodott el. Mégis, az európai országok nem tudták kivédeni a kamatemelést, különben azt kellett volna kockáztatniuk, hogy a saját valutáik még jobban leértékelődnek.
Érdemes felidézni ezeket a történéseket, amikor átgondoljuk, hogy a Trump és a kongresszusi republikánusok által tavaly decemberben elfogadott jelentős adócsökkentésnek milyen hatása lehet a világgazdaságra. A társasági kulcsát tavaly 35-ről 21 százalékra vitték le, lehetővé tették az eszközberuházások leírását, valamint adómentességet kínáltak azoknak az amerikai multinacionális cégeknek, amelyek repatriálják a külföldön tartott nyereségüket. Az adócsomag várhatóan 1900 milliárd dollárral növeli az államadósságot 2028-ra.
Feltűnőek a hasonlóságok a mostani időszak és a Reagan-éra között a gazdaság teljesítménye tekintetében.
Ugyanakkor a kamatok folyamatosan emelkednek. 2011–2012-ben lényegében nem volt eltérés az amerikai és a német államkötvények hozamai között, mára a különbség mintegy 3 százalékpont. A kamatok emelkedése 2017 nyarán gyorsult fel, amikor világossá vált, hogy az adócsomagot elfogadják. A devizaárfolyamok is reagáltak: 2017-ben még az euró erősödött a dollárral szemben, 2018 eleje óta azonban már gyengül a közös európai valuta.
Bár már most is alulértékeltnek számít az euró, valószínűleg folytatódik az esése.
Az Európai Központi Bank (EKB) úgy döntött, hogy zéró szinten tartja az irányadó kamatot, miközben az amerikai Fed irányadó rátája már 2 százalékra emelkedett. Ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy olyan szintű árfolyam-ingadozásokat fogunk látni, mint a Reagan-időszakban. A dollárban súlyosan eladósodott országok közül sok már most is erős nyomás alá került.
A feltörekvő valuták válsága Argentínában és Törökországban a gyors árfolyamgyengüléshez és a külföldi devizában felvett – egyre nehezebben törleszthető – hitelekhez köthető. Hasonló volt a helyzet 1982-ben, amikor mindkét országnak súlyos nehézségekkel kellett megküzdenie. Indonézia, Dél-Afrika, illetve néhány más feltörekvő gazdaság szintén veszélyben van.
A külföldi devizában lévő hitelekkel nem rendelkező – ám Törökországhoz szoros pénzügyi szálakkal kapcsolódó – Dél-Európa is valószínűleg nehézségekkel néz majd szembe a magasabb kamatok miatt. (Ezért van az, hogy az EKB inkább a gyengülő eurót preferálná az emelkedő kamatokkal szemben.) Közel négy évtizeddel Reagan állítólagos kínálatoldali forradalma után déja vu érzete támad az embernek, érezni lehet a közelgő vihar előszelét.
Copyright: Project Syndicate, 2018
