Viharjelzések a fosszilisüzemanyag-iparnak
Az idei a szélsőséges időjárási események éve, kezdve az Egyesült Királyságban márciusban beköszöntő fagyos időszaktól az Egyesült Államok keleti partján tomboló Florence hurrikánig vagy a Fülöp-szigeteken pusztító Mangkhut tájfunig. A kutatók általában ódzkodnak attól, hogy kijelentsék bármelyik természeti katasztrófáról, hogy a klímaváltozás hatására következett be, azonban egyértelműen úgy tűnik, hogy a heves viharok összefüggésben vannak az emberi tevékenységek által okozott üvegházhatású gázok légkörben történő felhalmozódásával.
Több tízmillió ember él a Földön, akiknek az életére a természeti katasztrófák súlyos hatással vannak, és talán milliárdnyi azok száma, akik megtapasztalták, hogy az elmúlt években megváltozott az időjárás.
Közülük sokan – a média nagy részéhez és a politikusok egyre növekvő hányadához hasonlóan – egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy a klímaváltozás egyik oka a fosszilis üzemanyagok használata.
A fosszilisüzemanyag-ipart jogosan érik bírálatok, ugyanis termékei teszik ki az üvegházhatásúgáz-kibocsátás nagy részét. A klímaváltozásban betöltött szerepük miatt különösen a nagy olajipari cégek váltak a különböző akciók célpontjaivá. Amellett, hogy az utóbbi években számos tüntetést tartottak a telephelyeiken, a részvényeseik is megfogalmazták már azt az igényt, hogy álljanak át a megújuló energiaforrásokra. Emellett egyre nagyobb számban kell klímaperekkel is szembesülniük, különösen az Egyesült Államokban.
A fosszilisüzemanyag-ipar elleni politikai fellépések időszaka azonban csak most kezdődött el.
Még ha a szélsőséges időjárási események nem is lesznek olyan pusztítók, mint ahogy a klímakutatók jelzik, a közvélemény dühe nagy valószínűséggel erre az iparágra fog irányulni, ha valahol egy nagyobb hurrikán, áradás, tájfun, hőhullám vagy rendkívül fagyos időszak következik be.
Továbbá, ahogy a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek elterjednek, a közvéleménynek és a politikusoknak egy egyszerű és könnyű célpontra lesz majd szükségük, amelyet vádolhatnak a romló helyzetért.
Fotó: Shutterstock
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fosszilisüzemanyag-ipar vállalatainak – különösen azoknak, amelyeknek a székhelye OECD-tagállamokban van – egy igen ellentmondásos működési környezetben kell majd navigálniuk a következő években.
Mostanában az iparággal kapcsolatos részvényesi aktivitás jó része arra összpontosít, hogy az érintett cégek szénhidrogén-tartalékai mekkora mértékben bizonyulnak majd értéktelennek üzleti szempontból, ahogy a világ elmozdul majd a fosszilis üzemanyagoktól. A közeljövőben azonban az iparággal szembeni politikai fellépés nagyobb fenyegetés lesz a részvényesi értékelések szempontjából, mint a „parlagon hagyott eszközök”.
A politikai fellépés számos formában történhet. Az üzletrészeladások felerősödhetnek, emellett a klímaügyi perek elterjedhetnek az Egyesült Államokon kívül is, és – a nagy dohánycégekkel szembeni perekhez hasonlóan – több milliárd dolláros kártérítési kötelezettséget róhatnak ki e társaságokra. Továbbá a kormányok dönthetnek úgy, hogy moratóriumot vezetnek be az új szénhidrogén-alapú fejlesztésekre, vagy büntető adókat vetnek ki a fosszilisüzemanyag-ipar cégeire. Az új-zélandi kormány nemrégiben például úgy döntött, hogy nem ad ki több mélytengeri földgáz- és olajkutatási engedélyt.
Miért kellene könnyeket hullatni a nagy olajipari cégekért és azok befektetőiért? Elvégre is, az említett politikai nyomás nagy része elősegíti a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyhez szükség van a fosszilis üzemanyagok használatának csökkentésére és a megújuló energiára történő átállás felgyorsítására.
A szektor cégei elleni át nem gondolt intézkedéseknek azonban ellentmondásos hatásai lehetnek.
Még azon forgatókönyv mellett is, amely szerint az átlagos globális hőmérséklet-emelkedés mértéke – a párizsi klímamegállapodás célkitűzésének megfelelően – 2 Celsius-fok alatt marad az iparosodás előtti szinthez képest, továbbra is szükség lesz a fosszilis üzemanyagok előállítására. Egy hatalmas tankerhajóhoz hasonlóan a globális energiarendszer sem tud hirtelen irányt váltani. A fosszilis üzemanyagokról való átállás sok évig fog tartani, ezalatt a kőolaj, a földgáz és a szén iránt továbbra is lesz kereslet.
Ezt szem előtt tartva, a fosszilisüzemanyag-ipar cégei elleni intenzív politikai fellépés egyik kockázata az, hogy kevésbé figyelünk az iparágra. Ahelyett, hogy az iparág mérete csökkenne, vagy a megújuló energiaforrásokra való átállásra összpontosítana, a termelés magántársaságokhoz tevődhet át a tőzsdei cégektől. Emellett az is előfordulhat, hogy a termelés kevésbé átlátható cégekhez kerül át olyan országokban, amelyek nem tagjai az OECD-nek.
Ezek a cégek mindkét esetben kevésbé lesznek érzékenyek a progresszív aktivisták és a szociális fókuszú befektetők nyomására. A kevésbé lelkiismeretes gyártók mindenféle aggály nélkül örömmel folytatják a kitermelést, mivel a nagy olaj- és földgázipari cégek vezetőihez képest kevésbé érzik majd kötelességüknek annak demonstrálását, hogy segítik az üvegházhatású gázok emissziójának csökkentését. Ez az egyik olyan kockázat, amelyre figyelnie kell a klímaváltozás elleni küzdelem mozgalmának, amikor a következő években alakítja a stratégiáját.
Copyright: Project Syndicate, 2018
