A többletlikviditás fűti a banki versenyt

Mennyire volt sikeres a vállalati üzletág átalakítása a Raiffeisennél?

Ha pusztán a számokat nézzük, elégedettek lehetünk: jóval a hitelezési piac 12 százalékos növekedése feletti szinten bővültünk. Ezen belül pedig kiemelkedő, hogy az átalakításban érintett kkv-körben, az egy–négymillió eurós árbevételű, a közelmúltig a fiókokban, ám most már vállalati területen kezelt cégeknél több mint 20 százalékkal növekedtünk. Ma már olyan termékeket is kínálhatunk ennek a szegmensnek, amelyeken eddig nem volt hangsúly, gondolok itt például a lízingre és a faktoringra. A visszajelzések szerint ez az ügyfélkör értékeli, hogy egyedi igényeik alapján állítjuk össze számukra a szolgáltatásokat.

Megoldható ez a mostani helyzetben, amikor a gyorsaság az egyik fő ismérv, és amikor a munkaerőköltségek emelkedése a bankokat is az automatizált termékstruktúra felé viszi?

Azt gondolom, igen. A kisebb, egymillió euró alatti forgalmú szegmensben nem is lehet mással, csak „dobozos” termékekkel operálni, ugyanakkor a közelmúltban a vállalati üzletágba került kkv-szegmens esetében rendkívül erős a verseny a piacon árazásban, termékfejlesztésben és kockázatvállalásban egyaránt. Itt a jó megoldás, hogy amit lehet, sztenderdizálunk, de az egyedi igényeket is kiszolgáljuk. Látni kell, hogy a bankrendszerben ma akkora többletlikviditás van, amelyet még messze nem tudnak lefedni az egyébként növekvő finanszírozási igények, úgyhogy a pénzintézetek valóban versenyeznek a finanszírozható cégekért. Erre persze a vállalkozások is ráéreztek, és ma már a kisebb cégek is tendereztetik az ajánlatokat – kivéve, ha úgy látják, hogy a bankjuk valóban igyekszik minden igényüket kielégíteni. Ezért fontos az egyedi értékajánlat. Hozzáteszem, ezt a bankok – a Raiffeisen is – részben azért tudják nyújtani, mert éppen beruházási hullám van, az elmúlt években sikeresen megléptük a portfóliótisztítást, ráadásul a forrásköltségek rendkívül alacsonyak.

Erre a piacra érkezik a jegybank az NHP fixszel. Van létjogosultsága az ezermilliárd forintos konstrukciónak?

Igen. Mondom ezt annak ellenére, hogy a jelenlegi forrásszerkezetben, úgy gondolom, refinanszírozás nélkül is versenyképesen tudunk hitelezni. A jegybanki cél az, hogy a finanszírozás futamideje úgy hosszabbodjon meg, hogy közben a vállalkozások fix költségekkel tervezhessenek. A nagy kérdés, hogy a cégek mennyire lesznek nyitottak arra, hogy tízéves időhorizontban gondolkodjanak, amikor a beruházásaikat tervezik – ma ez még egyáltalán nem jellemző. Ami bizonyos: az NHP fix új lökést ad a piacnak, ha másért nem, azért, mert a hosszan fix kamatozású konstrukciók kamatszintjét alaposan lecsökkenti majd a főleg kisebb vállalkozások számára érdekes, egymillió euró alatti hitelek esetében.

Mennyire valós veszély, hogy a terméket hitelcserére fogják alkalmazni?

A felhasználás egyértelműen új beruházáshoz kötött, ezért nem számítok arra, hogy hasonló folyamatok játszódnak majd le a piacon, mint a klasszikus NHP esetében, amikor valóban szemmel látható arányban történtek hitelcserék.

Persze, ezt akkoriban a bankok is erőltették, mert a nullaszázalékos refinanszírozás mellett a marzsuk magasabb lett az új konstrukcióban…

Ez most nem így lesz. A jegybank által egyértelműen megcélzott ügyfélkör esetében – még akkor is, ha egymilliárdos a finanszírozási plafon – a banki marzsokat szűkíti majd a termék.

Befér majd ide a magasabb kockázatú ügyfélkör?

Ahogy mondtam, kockázatvállalási verseny is van, az MNB pedig hangsúlyosan jelzi, hogy szeretné, ha a bankok elindulnának a nehezebben finanszírozható ügyfelek felé. A gazdasági növekedés miatt van tere a differenciált árazásnak és a kockázati politikának. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az addicionálisan bevonható ügyfelek körét a másik oldalról maga a jegybank korlátozza a banki kockázatvállalás kemény szabályaival. Szerencsére itt ma már az is segít, hogy rendelkezésre állnak olyan kockázatcsökkentő megoldások, mint például a Garantiqa által kínált portfóliógaranciás termékek, ahol az egyedi hitelköltségekre nem terhelődik rá az egyedi garanciadíj. Reményeink szerint – és itt ismét a jegybanki akaratot érezzük – egy megújult vállalati kötvénypiac is finanszírozási alternatíva lehet a nagyobb cégeknél a jövőben.

Mennyiben okoz extra nehézséget az, hogy a gazdálkodók életét ma a forráshiány mellett olyan kihívások is nehezítik, mint a bérnyomás?

Tagadhatatlan, hogy ez növekvő kockázat, amelynek vizsgálatát fokoznunk kell a bonitásvizsgálat rendszerében, mert nemcsak a költségoldalt, hanem adott esetben a tervezett bevételek beérkezésének valószínűségét is meghatározza, hiszen megfelelő munkaerő nélkül a megrendelések sem teljesíthetők. A Raiffeisen jó helyzetben van, hiszen a portfóliónkban a piaci szintnél magasabb arányban vannak exportpiacokra termelő, jó bonitású vállalkozások, amelyek talán nagyobb mozgástérrel rendelkeznek a bérfeszültségek kezelésében is. Továbbra is célunk ezen ügyfélkör kiszolgálása, továbbá megtartása annak a pozíciónak, hogy mi vagyunk az egyik legnagyobb felhasználói az Eximbank exportáló, illetve exportpiacokra készülő vállalatokat megcélzó refinanszírozási hitelkeretének. Erre törekszünk a kkv-szektorban is.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja