Miért folytatja a Fed a kamatemelést?
Az amerikai Federal Reserve (Fed) nyílt piaci bizottsága (FOMC) decemberben egyhangúlag a rövid távú kamat 25 bázispontos emeléséről döntött, így annak mértéke 2,25 százalékról 2,5 százalékra nőtt. Ez volt a negyedik kamatemelés 12 hónapon belül. Az FOMC tagjai azt is jelezték, hogy további két 25 bázispontos kamatemelés lesz 2019-ben.
A lépést bírálók szerint a gazdasági növekedés lelassult a negyedik negyedévben, és a Fed által preferált inflációs mérőszám (a fogyasztói árindex növekedési üteme) a jegybank hivatalos 2 százalékos célja alá csökkent.
A Fed már régóta azt állítja, hogy a kamatpolitikája az adatoktól függ. Akkor miért ragaszkodik a korábban bejelentett tervéhez, és szigorítja tovább a monetáris kondíciókat?
A Fed elnöke a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján nem adott magyarázatot arra, hogy a gazdasági lassulás ellenére miért tartottak ki a korábban eltervezett kamatemelés mellett. A kamat megfelelő szintjének meghatározása egy sor változó szemponttól függ. Milyen megfontolást tarthatott szem előtt az FOMC a decemberi kamatemelésnél és a további idei szigorításokra vonatkozó bejelentéseknél?
Három lehetőség jöhet szóba. Először is a reálkamatok szintje igen alacsony. A fogyasztói árindex emelkedése alapján mért éves infláció a legfrissebb adatok szerint 2,2 százalék volt. A 2 százalékos nominális irányadó kamathoz viszonyítva ez az inflációs szint azt okozta, hogy a reálkamat mértéke enyhén negatív volt a decemberi kamatdöntés előtt, és utána hozzávetőleg zéró szinten állt.
A zérószintű reálkamat megfelelő lehet egy igen nyomott gazdaságban, de nem egy olyanban, ahol a reál-GDP több mint 3 százalékkal növekedett tavaly, és a munkanélküliség mértéke igen alacsony, 3,7 százalék volt.
Egy túlzottan alacsony reálkamat számos problémát okozhat.
A tőke alacsony költségére a cégek úgy reagálhatnak, hogy túlzott mértékben eladósodnak. A bankok és más hitelezők pedig úgy törekedhetnek a haszonra, hogy alacsony minőségű hitelfelvevőknek hiteleznek, és kevesebb feltételhez kötik a hitel folyósítását. A kormányok pedig nagy deficiteket halmozhatnak fel, mivel az adósságszolgálat kamatköltsége viszonylag alacsony. A második oka a kamatemelésnek az lehet, hogy az FOMC-nek most egy magasabb kamatszintre van szüksége, hogy később – a következő gazdasági válság ideje alatt – csökkenteni tudja a kamatot, amikor a kereslet élénkítése válik szükségessé. Elég figyelmeztető jel (csökkenő részvényárfolyamok, az ingatlanszektor gyengesége, a főbb európai országok visszaesése, illetve az amerikai export bizonytalan szintje) utal arra, hogy a következő két évben recesszió kezdődhet.
A legutóbbi három válság során a Fed 5, 4,8, majd 5,3 százalékponttal csökkentette az irányadó kamatot. Egy 2 százalékos induló kamatszint mellett azonban csak 2 százalékponttal tudná csökkenteni a rátát, mielőtt az zéró szintre esne. A harmadik oka a kamatemelésnek az lehetett, hogy az FOMC a reálkamatrátát a semleges szintre szeretné csökkenteni. Néhány közgazdász szerint a semleges ráta, vagyis az a kamatszint, amely nem növeli és nem is mérsékli a keresletet, erősen csökkent az elmúlt években. A semleges szint azonban nem egy olyan szám, amelyet egyszerűen ki lehet számítani az inflációhoz hasonló módon.
Véleményem szerint a semleges kamatszint becsült értékének elmúlt években történt erőteljes csökkenését mutató számítások a Fed és más jegybankok csökkenő kamatrátáit tükrözik.
A múltban az volt az általános nézet, hogy a semleges kamatráta reálértéke mintegy 2 százalék. Mivel a reálkamatráta a zéróhoz közelít, jókora kamatemelésre van szükség ahhoz, hogy visszatérhessünk a hagyományos semleges szintre.
Ez a három és talán még további tényezők igazolják az FOMC azon álláspontját, amely szerint a kamatszint túl alacsony, és szükség van az emelésére. Sajnos elképzelhető, hogy a mostani kamatemelések túl kis mértékűek és túlságosan megkésettek.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org
