A bizalom ereje
Az elmúlt hónapokban szinte naponta születtek elemzések, amelyek egy közeledő újabb gazdasági válság esélyét taglalták. Jelen írás véletlenül sem szeretne egy újabb jóslattal beállni ebbe a sorba. Ehelyett gazdaságaink olyan elemére kívánom felhívni a figyelmet, amely a következő válság időpontjára és lefutására is nagy hatással lesz. Ez a pszichológia, és azon belül is a lelki tényezők szerepe.
Fontos előrelépés, hogy a potenciális válságfaktorokat napjainkban részletesen elemzik. Még a közelmúltban sem volt ez mindig így. A 2000-es évek első évtizede még a hatékony és önkorrekcióra képes piacok bűvöletében telt, ahol a válság közeledtével és a mélyben kialakuló rendszerszintű problémákkal csak néhány közgazdász foglalkozott. A súlyos következmények azóta jól ismertek. A túlzott magabiztosság hozzájárult a mély 2007–2009-es válsághoz, majd az azt követő hibás válságkezeléshez is – főként Európában. Napjainkra a hasonló elbizakodottság szerencsére sokkal kevésbé jellemző.
A legutóbbi válság egyik legfontosabb tanulsága, hogy gazdaságaink mozgása a racionális döntések helyett sokkal szorosabb kapcsolatban áll az emberi hangulat változásával. A bizalom, a másoktól látott viselkedési minták, a fejekben leképződő történetek legalább akkora hatással vannak a növekedésre, mint egy-egy a termelékenységet javító technológiai újítás vagy épp a GDP-dinamikát közvetlenül érintő kormányzati beruházás. A pozitív jövőkép, a gazdasági szereplők között létrejövő bizalom képes olyan visszacsatolásokat beindítani, amelyek eredménye végső soron alacsony munkanélküliség, növekvő beruházások és fogyasztás, pezsgő hitel- és tőkepiacok lehetnek. Ugyanakkor akár egyetlen negatív jelenség is elegendő, hogy a hangulat megváltozzon, ugyanazon folyamatok fordított előjellel menjenek végbe és a gazdaság leszálló ágba kerüljön.
Hazánk elmúlt két évtizedéből is szép számmal említhetünk példákat. A legsúlyosabb következményekkel a devizahitelezés széles körű elterjedése járt, amikor a kormányzattól kezdve a vállalatvezetőkön és a bankárokon át a családokig sokan hitték el az „olcsó és alacsony kockázatú devizahitelek” tragikus narratíváját. Ezzel szemben pozitív példaként a 2010–2011-ben lezajlott munkapiaci és adóreformokat vagy a kkv-hitelpiacot 2013-tól élénkítő jegybanki lépéseket említhetjük, amelyek a konkrét intézkedések mellett a bizalmi csatornán keresztül is nagyon rövid idő alatt tudtak tartós növekedési hatást elérni.
Legalább két olyan szereplőt találunk a globális gazdasági térben, amely bizonyosan megtanulta a pszichológiai tényezők és a gazdaság működése között létrejövő kölcsönhatások leckéjét. Ezek a kormányok és a jegybankok. Előbbiek esetében, mint azt számos példa mutatta, egy-egy recesszió beköszönte gyorsan a társadalmi támogatottság csökkenését okozta. Eközben a központi bankok a nulla kamatkörnyezetben egyre tudatosabban kezdték el használni hosszú távú elköteleződésre alapuló programjaikat, hogy ezzel is segítsék a bizalom helyreállását.
Mi következik mindebből a jövőt illetően? A kormányzatok a gazdasági lassulás legapróbb jeleire is folyamatosan reagálnak majd. Különösen igaz lehet ez a pragmatikus gazdaságpolitikát folytató gazdaságokra, mint például az Egyesült Államok és Kína. Az amerikai elnökválasztás közeledtével hasonlóra hívta fel a figyelmet korunk egyik legismertebb közgazdásza, Robert Shiller is, aki szerint a választási kampányban a gazdasággal kapcsolatban használt pozitív narratívák akár évekig is meghosszabbíthatják az amerikai konjunktúrát. Ezzel párhuzamosan a nagy jegybankok hasonló módon, gazdaságaik legkisebb megingásaira korábbi programjaik megújításával vagy folytatásával reagálnak, aminek a laza monetáris politika tartós fennmaradása lesz a következménye. Összességében e két hatás egy rövid távon bekövetkező recesszió helyett még évekre kitolhatja a nem túl erős, de érezhető globális növekedési periódust. Persze a válságok természete az is, hogy sokszor nem várt pontokon csapnak le, de ez már a jövő tanulsága lesz…
