A koronavírus és a válságkezelési tervek új európai csatája
Európa már láthatja a fényt az alagút végén a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ahogy a napi fertőzések és halálozások száma fokozatosan csökken szerte a kontinensen. A járvány miatt bevezetett korlátozások gazdasági következményei azonban csak most kezdenek látszani. Az IMF előrejelzése szerint az eurózónában a reál-GDP idén több mint
7 százalékkal fog csökkenni, és csak részben sikerül majd elérni a fellendülést 2021-ben, ami miatt a mostani válság mélyebb lesz, mint a 2008–2009-es krízis.
Az Európai Központi Bank helyeselhető módon minden tőle telhetőt megtesz a pénzpiacok megnyugtatása érdekében. Az EU tagállamai azonban annál a kulcsfontosságú kérdésnél megrekedtek, hogy az unió segíthet-e, illetve segíteni fog-e a pénzügyileg bajba került országoknak.
A felszínen a fő vita arról szól, hogy az EU-nak ki kell-e bocsátania közös „koronakötvényeket” a krízis által leginkább sújtott országok egészségügyi kiadásainak és más, a válsággal kapcsolatos költségeknek a finanszírozására. A valódi küzdelem nem az „innovatív pénzügyi eszközökről” szól, hanem a költségvetési politikának, illetve magának az eurónak a jövőbeli irányairól.
Markus Brunnermeier, Harold James és Jean-
Pierre Landau közgazdászok a The Euro and the Battle of Ideas című könyvükben a 2010–2014 közötti időszakban megjelenő különböző válságkezelési elgondolások szerepét elemezték, amikor az eurózónának a felbomlás veszélyével is szembe kellett néznie. Szerintük az euróválság kezelését a Franciaország és Németország közötti küzdelmek dominálták. Most azonban a fő frontvonal egyértelműen Németország és Olaszország között rajzolódik ki.
Olaszországban a koronakötvényeket az európai szolidaritás természetes kifejeződésének tartják. A római kormány szerint a koronavírus-válságra nem lehetett számítani, így Olaszország jogosan vár segítséget európai partnereitől, és e téren a koronakötvény az egyetlen elfogadható megoldás.
Ezzel szemben sok német a koronakötvényeket halálos veszélynek tartja, mivel azok szerintük megnyitnák az ajtót a rettegett eurókötvények előtt, ami azt jelentené, hogy a német adófizetők felelősséget vállalnának az olasz adósságért.
A koronakötvények francia, spanyol és olasz támogatói nem értik ezt a kifogást. Elvégre is, szól az érvelésük, nem garanciát kérnek Németországtól a meglévő olasz adósságra, hanem csak azt, hogy a jelenlegi válságból származó pluszköltségeket egy közös európai eszköz révén finanszírozzák. Holland és német politikusok azonban attól tartanak, hogy csöndben olyan helyzet alakul majd ki, amelyben a koronakötvények korlátozott kibocsátása előkészíti a terepet más eszközök nagyobb mértékű, kontroll nélküli használatára.
Az sem segít, hogy sokan Olaszországban és másutt is valóban arról álmodoznak, hogy majd a koronakötvények megnyitják az utat az eurókötvények előtt. Ők már régóta úgy gondolják, hogy az eurózónának közös adósságeszközökre van szüksége ahhoz, hogy teljes körű monetáris unióvá válhasson, és a mostani válságot ideális pillanatnak tartják ennek a célnak az eléréséhez.
A kölcsönös bizalmatlanság alapvető oka abban keresendő, hogy nincsenek közös víziók a hosszú távú fiskális elvekről.
A németek a válság kapcsán a prudens költségvetési politikájuk igazolását látják, miután az éveken át egyensúlyban tartott költségvetés következtében a berlini kormány most jóval többet költhet a német munkavállalók és vállalkozások megsegítésére. A „megszorítási politikát” régóta bíráló hangok pedig a jelentős német költségvetési deficitben a saját álláspontjuk megerősítését látják. Elvégre is, senki sem tehet most kifogást a nagy költségvetési hiányok miatt.
Sajnos a süketek párbeszéde elvonja a figyelmet a valódi kérdéstől, nevezetesen a válság leküzdése utáni költségvetési politika irányáról. A kormányoknak, amilyen gyorsan csak lehet, ki kell-e egyensúlyozniuk a költségvetéseiket, és ismét el kell-e kezdeniük csökkenteni az adósságukat? Vagy amíg a kamatok alacsonyan maradnak, továbbra is deficites költségvetést kellene alkalmazniuk? Az eltérő fiskális elgondolások közötti küzdelem eredménye döntő hatással lesz az euró jövőjére.
Ez nem olyan kérdés, amely majd csak a távoli jövőben válik relevánssá, amikor a gazdaság kilábal a válságból. Amíg ez a konfliktus nem lesz feloldva, a tagállamok nehezen fognak egyezségre jutni a mostani válság leküzdésére vonatkozó közös európai stratégiáról.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
