Egy nap sem telik el anélkül, hogy ne látnánk az újabb jeleit az egyre növekvő gazdasági feszültségnek a világ két legnagyobb gazdasága, Kína és az Egyesült Államok közötti.
Ennek a növekvő mértékű antagonizmusnak nagyobb közvetlen hatása van Kínára, mint Amerikára, ahogy a két fél egymástól való távolodása fokozza a deglobalizáció széles körű folyamatát. Bizonyos országok esetében – amelyeket kettős opciójú gazdaságoknak nevezek – az átgyűrűző negatív hatások különösen jelentősek lehetnek.
Még tisztán gazdasági szempontból nézve is nehezen lehet elképzelni, hogy a közeli jövőben tartósan enyhülnek a kínai–amerikai feszültségek. És még nem is beszéltünk a nemzetbiztonsági témákról, a technológiai és az emberi jogi kérdésekről.
A koronavírus-járvány gazdasági és pénzügyi következményei az amerikai gazdaság három szegmensét egyesítették az USA Kínától való eltávolodásának folyamatában. Nem valószínű, hogy ez a dinamika hamarosan lanyhulna. A három folyamat egymást kölcsönösen erősíti.
Először is, az amerikai kormányzat egy elnyúló, a szemet szemért elv alapján folytatott konfliktust robbantott ki azzal, hogy gazdasági és pénzügyi szankciókat vetett ki Kínára a kongresszus nyílt, kétpárti támogatása mellett. A járvány kapcsán az egymásra mutogatás tovább erősítette a Pekinggel szembeni keményebb amerikai irányvonalat, amely várhatóan nem fog változni, függetlenül attól, hogy mi lesz a novemberi elnök- és kongresszusi választás eredménye.
Az amerikai vállalati szektor is hajtja majd a Kínáról való leválasztódás folyamatát, ahogy egyre több amerikai cég fordul el a hatékonyságtól az ellenálló képesség biztosításának irányába.
Ebbe beletartozik a termelés visszavitele az Egyesült Államokba, aminek keretében a nyugati ellátási láncok kikerülnek Kínából. Néhány iparága – mint a gyógyszeripart és a technológiai szektort – pedig valószínűleg majd kormányzati nyomás éri az Egyesült Államokban, illetve másutt is a világban, hogy hasonló módon cselekedjen.
Ez nem azt jelenti, hogy a nyugati multinacionális vállalatok hamarosan lemondanak Kínáról. A legtöbben ehelyett az „in China for China” modellre törekednek majd (vagyis csak a kínai piacot célzó gyártásukat hagyják meg Kínában – a szerk).
Ez a megközelítés azonban gyengíteni fogja ezeknek a cégeknek a Kínában betöltött szerepét, növeli a sérülékenységüket, illetve korlátozza a képességeiket abban, hogy tájékozódjanak az őket érintő folyamatokról, és befolyásolni tudják őket. Az amerikai háztartások is hozzájárulnak Amerika Kínáról való leválasztódásához.
Habár ez a sokoldalú leválasztódási folyamat gazdasági problémákat okoz majd mind az USA, mind Kína számára, a hatása várhatóan aszimmetrikus lesz. Különösen Kína sérülékeny, mivel még mindig szüksége van a világgazdaságra ahhoz, hogy az elősegítse látványos fejlődési folyamatát.
A problémát itt nem annyira Kína rövid távú növekedési teljesítménye okozza, mivel a V alakú kilábalás már folyamatban van.
Inkább az okoz gondot, hogy a gazdasági leválasztódás azzal fenyeget, hogy nehezebbé teszi az ország magas jövedelmű állammá történő, kihívásokkal teli átalakulási folyamatát, amely a korábbi tapasztalatok szerint sok más gazdaság fejlődési folyamatában a legnehezebb szakasznak bizonyult.
Az amerikai és a kínai gazdaság egymásról való leválasztódásának folyamata költségesebbé teszi Kína számára nemzetközi gazdasági kezdeményezéseinek, például az Egy övezet, egy út elnevezésű programjának folytatását, valamint a sok fejlődő ország számára biztosított jelentős mértékű hitelezését.
Végezetül, a növekvő kínai–amerikai feszültségek jelentős problémákat okozhatnak a kettős opciójú országoknak, például Ausztráliának és Szingapúrnak, amelyek erős nemzetbiztonsági kapcsolatot tartanak fenn az USA-val, illetve ugyanilyen erős gazdasági kapcsolataik vannak Kínával.
Ennek a kettős opciójú stratégiának a költségei eddig alacsonyak voltak, ám most valószínűleg emelkedni fognak. Ezeknek az országoknak meg kell fontolniuk, hogy esetleg olyan helyzetbe kerülhetnek, amikor választaniuk kell a két vezető globális hatalom közül. Bár ez a legfontosabb külpolitikai kérdés sok kormányzat számára, a téma eddig viszonylag kis figyelmet kapott.
Mindezek a tényezők olyan szokatlanul bizonytalan makro- és mikrogazdasági kilátásokat vázolnak fel, amelyeket jobban befolyásolnak a szakpolitikai hibák és a piaci zűrzavarok.
Ilyen körülmények között a kívánatos helyzet mindenki számára az a felállás, amelyet Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója Amerika és Kína közötti rivalizáló partnerségnek nevezett, ahol az egészséges verseny nem zárja ki az együttműködést és a közös felelősségvállalást, amely olyannyira fontos szerepet játszik a főbb globális kihívások, mint a klímaváltozás vagy a járvány kezelésében.
A feladat így az lesz, hogy az e cél eléréséhez szükséges, várhatóan hosszú és rázós úton elkerüljük a kisiklásokat.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
