A mindenkori amerikai elnöknek jelentéseket készítő jövőkutató think tank (agytröszt), a National Intelligence Council (NIC) 2012-es prognózisa szerint 2030 után az lesz a legnagyobb kérdés, hogy a munkaerő milyen körülményekkel fog szembesülni egy olyan gazdasági környezetben, amelyben a legfejlettebb országok dinamikus növekedésének elhanyagolható esélye lesz, és a robotika – és vele együtt a mesterséges intelligencia (MI) teljesítménye – gyorsuló ütemben fog növekedni. Ezt visszaigazolja, hogy még a koronavírus-járvány alatt is sosem látott ütemben bővül ez a terület. A Nemzetközi Robotikai Szövetség legfrissebb mérései azt mutatják, hogy míg
2016-ban átlagosan 74 ipari robot jutott 10 ezer munkavállalóra, 2020-ra ez a szám 113-ra ugrott.
Az NIC néhány hete kiadta legújabb előrejelzését, immáron 2040-re fókuszálva. Ebben – a 2012-es kérdésfeltevését megerősítve, de némileg módosítva – úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia számára bővülő sávszélesség és magának az MI-nek a számítási sebessége alapján már úgy tehető fel a kérdés, hogy vajon a gazdaságok képesek lesznek-e elegendő új (típusú) munkahely létrehozására, és hogy a munkavállalók rendelkeznek-e majd a szükséges készségekkel. Ahogy a dokumentumban áll: a következő évtizedekben az MI valószínűleg a korábbi innovációs hullámok tendenciáját fogja követni, ami idővel nettó munkahelyteremtési többletet eredményez. (Erre még visszatérek.)
A kihívás lényege, hogy gyorsabban jöhessenek létre újabb munkahelyek, mint ahogy a régiek eltűnnek. Végezetül a jelentés azt is megemlíti, hogy egyes közgazdászok megkérdőjelezik, hogy az MI terjedése ténylegesen munkaerőpiaci zavarokhoz vezetne, mivel a gépek valójában egyre gyorsabban válnak kifinomultabbakká, ami kétségtelenül a hagyományos munkakörök elvesztését is eredményezheti.
Az innováció felgyorsuló alkalmazását egyébként már egy öt évvel ezelőtti elemzés is kimutatta.
Nemcsak a termelési ciklusok és az innovációvezérelt alkalmazkodási folyamatok rövidültek le, hanem az individualizált termelési és szolgáltatási skálák is folyamatosan bővíthetők a fogyasztás növelése érdekében, ahogyan erre a KPMG és a Harvard elemzői által 2016-ban készített átfogó kutatás (Embracing Disruption with Innovation) is rámutatott. A csúcstechnikának pár évtizede még csaknem húsz év kellett ahhoz, hogy a kis- és középvállalkozások szintjén is alkalmazzák, ma már elegendő mindössze kettő-öt év.
Mielőtt a legfrissebb prognózisokra is rápillantunk, következzen egy érdekes történeti visszatekintés.
2030-ban lesz a századik évfordulója annak, hogy John M. Keynes a technológiai fejlődés magasabb szintű társadalmi lehetőségeinek tömeges munkanélküliségi hatásaival foglalkozott,
generációjának unokáira tekintettel (Economic Possibilities for our Grandchildren, in: Nation and Athenaeum, 1930). A közgazdászzseni akkor úgy vélte, hogy a technológiai fejlődés elérheti azt a szintet, amikor ténylegesen kevesebb élő munkaerőre lesz szükség, és ezért tömeges munkanélküliségre lehet számítani.
Ez valójában már hamarabb be is következett, ugyanis a Világgazdasági Fórum 2018-as jelentése a munka jövőjéről (Future of Jobs Report), valamint a 2020-ban megjelent frissített kiadása is megerősítette, hogy 2025-re egyforma lesz a gépek és az emberek által ledolgozott munkaidő, sőt, úgy vélik, hogy a gépek 2 százalékkal több időt fognak dolgozni, mint az emberek. Ez nem okoz tömeges munkanélküliséget, inkább arról van szó, hogy az adatokkal való munka, a kutatásokkal összefüggő információk kezelése és feldolgozása egyre inkább a gépekre hárul.
Ha maradunk a bűvös 2030-as mérföldkőnél, akkor érdemes a Bain Company nevű think tank által 2018-ban készített átfogó elemzésre is figyelnünk, amelyben úgy vélik, hogy a robotika óriási növekedésen fog keresztülmenni.
Az úgynevezett cobotok (együttműködő, újabb generációs robotok) ára 2015-höz képest akár 40 százalékkal is csökkenhet.
Ha az amerikai gazdaságot nézzük – amely a robotizáció tekintetében nem is a leginnovatívabb –, akkor 2015 és 2030 között várhatóan átlagosan 30 százalékkal növelhető a munkaerő termelékenysége.
Ez azt jelenti, hogy például az ipar területén ez a mutató 55 százalékos lehet, míg az egészségügy és a szociális ellátások terén sem elképzelhetetlen a közel 20 százalékos termelékenységnövekedés. Mi lesz ennek a hatása? A Bain elemzői szerint kettős folyamatot kell figyelembe venni: egyrészt az említett időszakban az idősödés miatt 55 millió ember fog hiányozni a munkaerőpiacról, amit elméletileg az 1995 és 2015 közötti időszakban mért termelékenyég 54 százalékos emelésével lehetne ellensúlyozni (a demográfiai folyamatok érintetlenül hagyása mellett), másrészt 2020 után a következő tíz-húsz évben a munkahelyek 20-25 százaléka fog teljesen átalakulni, megszűnni.
Csak összevetésképpen: 1970 és 1990 között a munkahelyek „csupán” 13 százaléka alakult át. A változás nagyságrendjét az amerikai mezőgazdaság 1900 és 1940 között tapasztalt átalakulásához hasonlították, amikor 40 év alatt az agrárszektorban a munkahelyek csaknem 40 százaléka megszűnt – miközben a gazdaság más területein teljesen új munkahelyek jöttek létre, és az életszínvonal is azelőtt sosem látott mértékben nőtt úgy, hogy közben a nők is tömegesen a munkaerőpiacra léptek.
A Berkeley Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatói 2018-ban publikálták a témában jártas kutatók körében végzett átfogó felmérésüket (When Will AI Exceed Human Performance? Evidence from AI Experts, in: Journal of Artificial Intelligence Research). A megkérdezett szakemberek szerint 50 százalék az esély arra, hogy az MI 45 év alatt minden feladatban felülmúlja az emberi teljesítményt, de arra is van legalább 10 százalék esély, hogy mindez már kilenc éven belül bekövetkezzék.
Érdekesség, de talán nem annyira meglepő, hogy az ázsiai kutatók ezeket a trendfordulókat a magas szintű gépi intelligencia (high-level machine intelligence, HLMI) elterjedésével sokkal korábbra várják (30 év), mint az észak-amerikai kutatók, akik jóval lassabbra becsülik a dinamikát (74 év). Továbbá úgy vélik, hogy 50 százalék az esély arra, hogy az MI hatására mintegy 120 év múlva minden munka teljesen automatizálhatóvá válik, és 10 százalék arra, hogy mindez már 20 éven belül bekövetkezik. (Keynesnek tehát jelenleg mindössze 10 százalék esélye van arra, hogy pontosan látta előre a jövőt.)
A kutatók azt is jósolják még, hogy az MI már a következő évtizedben számos területen felülmúlja az emberi teljesítményt, például nyelvek fordításában (2024-re), középiskolai esszék írásában (2026-ra), teherautók vezetésében (2027-re), kiskereskedelemben végzett feladatokban (2031-re), bestsellerkönyvek írásában (2049-re) és sebészi munkában (2053-ra) egyaránt. A szakértők 45 százaléka gondolta úgy, hogy a HLMI elérése hosszú távon pozitív hatást gyakorol az emberiségre, míg csupán 15 százaléka vélte úgy, hogy ennek valamilyen mértékű negatív hatásával kell számolni, a többiek pedig bizonytalanok voltak e tekintetben.
Összegzésképpen:
48 százalékuk azt állítja, hogy most különösen fókuszálni kell az MI társadalmat érintő kockázatainak minimalizálását célzó kutatásokra.
Kétségtelen, hogy az elmúlt néhány év adatai alapján úgy tűnik, történelmi mértékkel mérve az automatizáció minden korábbi gazdasági átalakulásnál, ipari forradalomnál gyorsabban fog lezajlani, legalábbis a McKinsey 2017-es becslései erre engednek következtetni. Az elemzőház szerint, míg a termelékenység 1850 és 1910 között évente 0,3 százalékkal bővült, addig 2015 és 2060 között már évente akár 1,5 százalékkal is nőhet. Ez gyakorlatilag 300-400 százalékos növekedési potenciált jelenthet az első ipari forradalomhoz képest.
Ennek ellenére a genfi Graduate Institute Geneva kutatóintézet vezető kutatója, Richard Baldwin professzor úgy véli, hogy a technológiai váltás lassabban fog bekövetkezni, mint ma becsülik, mert az egyes technológiák egyre összetettebbek és sokkal bonyolultabbak, ezért kezelésükhöz jóval képzettebb szakembergárda szükséges.
Mindezek után miért kell mégis optimistának maradni? Angus Madison, majd kollégái és tisztelői, akik munkásságát a Madison-projektben folytatták, külön-külön és együtt is kimutatták, hogy teljesen egyértelműen az ipari forradalmak hozták meg azt a hihetetlen fejlődést az 1700-as évektől kezdve, amely elsősorban Angliát, majd az Újvilágot és azon belül az Egyesült Államokat a világ leggazdagabb és legfejlettebb térségévé tette.
A fejlődés alapja a technológia volt. Carl Benedikt Frey 2019 júniusában megjelent, The Technology Trap című munkájában bemutatta, hogy az ipari forradalmak mindig többletmunkahelyet hoztak létre, hiszen a termelékenység növekedésével többletbevételt és alacsonyabb árakat értek el. Frey szerint az automatizáció sikere mindig az adott társadalmon múlik, és a rossz hozzáállás romboló hatású lehet, hiszen ekkor a termelékenységnövekedés csak a meglévő munkahelyeket szüntetné meg, újabbak létrejötte nélkül. Ezért kell leányaink és fiaink számára vonzóvá tenni a tudomány szeretetét, hogy minél több, az MI-vel együttműködni képes „poszt-reneszánsz polihisztor” lehessen – hazánkban is.
És miért ne féljünk a robotoktól? Vajon rettegni kell-e ma a tűztől vagy a könyvtől? Ha valami miatt aggódhatunk, az a könyvek tűzre dobálásának következménye lehet.
