Augusztusban a várakozásoknak megfelelően újabb 30 bázisponttal emelkedtek az irányadó kamatok itthon, a jegybank pedig ugyan némileg finomította előretekintő iránymutatását a szigorítási ciklus folytatása kapcsán, szeptemberben vélhetően további 30 bázisponttal folytatja az eddigi sormintát, amely most már valószínűleg csak a negyedik negyedévben változik.
Júliusban az 5,3 százalékról 4,6 százalékra csökkent, aminek olyannyira megörültek a befektetők, hogy egy pillanatra el is feledkeztek arról, hogy az infláció valójában majd csak novemberben tetőzik, ráadásul vélhetően az eddig látottnál is magasabb szinten, valahol 6 százalék közelében – ha a feltevések helyesnek bizonyulnak. Augusztusban éppen ezért okozott csalódást a 4,9 százalékos adat, amely a 4,7 százalékos konszenzust meghaladva kisebb hideg zuhanyként hatott, legalábbis gyorsan emlékeztetett a szabályozó korábbi intelmére, amely éppen arra vonatkozott, hogy a neheze – a termelői árak rohamos emelkedése, valamint az egyre inkább jelentkező munkaerőhiány bérfelhajtó hatása miatt – még hátravan.
A külső környezet, akár a fejlett, akár a régiós piacokat vesszük alapul, egyértelműen felfelé mutató kockázatot támaszt, éppúgy, ahogy az erőteljes belső kereslet is, pláne egy gyengébb negyedik hullámmal, amely már a legutóbbinál is szűkebb körben korlátozná a fogyasztást.
Ezzel szemben az eddigi intézkedéseknek (és a folytatással kapcsolatos fokozott várakozásoknak) köszönhetően a forint árfolyama stabilizálódott (az euró-forint a 360–370 közötti szintekről visszatért 350 közelébe, sőt még annál is alacsonyabb szintekre), így némi szerencsével már nem növeli tovább a pénzromlás ütemét, sőt némileg fékezheti is az importárak emelkedését. Az újranyitás következtében fellépő sokkszerű egyszeri hatások lassan kiesnek az összképből, helyüket pedig fokozatosan átveszik a szezonális tényezők, amelyek mentén az infláció a monetáris tanács legutóbbi értékelése szerint 2022 során fenntartható módon visszatérhet a 3+/–1 százalékos toleranciasávba.
A legfőbb kérdés csupán az, hogy a szabályozó szerint ehhez a negyedik negyedévben szükséges-e további szigorítást végrehajtani, és ha igen, akkor az a kamatok emelésében kell-e hogy megnyilvánuljon, vagy esetleg már egyéb, „finomhangoló” eszközöket is be lehet vetni, ami kapcsán egyébként a forintlikviditás szűkítését célzó tenderek minapi bejelentésével már meg is tette az első lépést a jegybank. Az irányadó kamatok (többek között az alapkamat) kapcsán továbbra is az a nagy általánosságban elfogadott várakozás, hogy
a szeptemberre gyakorlatilag biztosra beárazott 30 bázispontos szigorítást követően további, legfeljebb 30 bázispontos emelést láthatunk még, amely akár 10 bázispontos lépésközökre eloszlatva is jöhet. Ebben az esetben az alapkamat 2,10 százalékon zárhatná a 2021-es évet, majd 2022-ben is nagyjából ekörül alakulna.
Arra vonatkozóan azonban, hogy szeptemberben teljesen megálljon az MNB monetáris tanácsa, mert a friss inflációs értékelésében a monetáris politika horizontján már olyannyira megnyugtatónak találja a kilátásokat, hogy „kivárásra” kapcsoljon, bár nem lehetetlen, de jóval csekélyebb az esély.
Akárhogy is döntenek a jegybankárok szeptember 21-én, ahhoz, hogy az euró-forint árfolyamát stabilan 350 körül tartsák, nagyon meggyőzően kell érvelniük leendő döntésük mellett,
hiszen a kockázatok túlnyomórészt továbbra is felfelé mutatnak, vagyis a mostanra nagyjából kialakult stabilitás azért végeredményben még mindig rendkívül törékenynek mondható.
