Rendkívül érdekes és inspiráló beszélgetésnek voltam a részese a minap egy fenntarthatósági konferencia energetikai panelbeszélgetésén. Bár nem mindenben értettünk egyet az asztal köré gyűltekkel, abban közös nevezőre jutottunk, hogy az energiatároló technológiák hasonló karriert futhatnak be, mint a napelemek. Előbb a népszerűségük ugrik az egekbe, ezt követően pedig a hozzáférhetőségük lesz egyre jobb.
Ahogy a beszerzési költségek csökkennek, lassan hétköznapi megoldássá válnak ezek a speciális eszközök, miközben felhasználhatóságuk köre radikálisan kitágul.
Emlékszünk még arra, amikor nem is olyan sok évvel ezelőtt megjelent az első okostelefon? Tisztában vagyok vele, hogy korábban is voltak egészen ígéretes próbálkozások, de az első, laikusoknak szóló, kezelhető és letisztult eszközzel az Apple rukkolt elő 2007-ben. És most, tizennégy évvel később már a tévénk, a hűtőnk és a fűtésünk is okos.
Ehhez hasonló, turbófokozatú fejlődés várható az energiatárolásban. Most még „csak” olyan berendezések telepítésén fáradozunk, amelyek egységnyi idő alatt az eddigieknél több áram felvételére és leadására kínálnak lehetőséget.
Ez sem lebecsülendő eredmény, hiszen a fenntarthatóság szempontjából is jó hír például, hogy nagyobb távolságokat tudunk bejárni az elektromos autókkal.
Ahogyan az is kedvező fejlemény, hogy javul az ellátásbiztonság.
A fejlesztések másik formája az energetikai célú akkumulátoros tárolók létesítése, amiben szintén jó irány eltérni a jelenleg működő sztenderd piaci megoldásoktól. Kazincbarcikán például egy olyan 5 megawattos rendszert hozunk létre, amelybe nagy teljesítményű, energiatárolóra optimalizált akkumulátorok mellett autókhoz gyártottakat is beépítünk. Ezzel azt tudjuk modellezni, hogyan lehet hatékonyan és egybefüggően menedzselni az eltérő paraméterű akkumulátorokat. Elsőre futurisztikusnak tűnhet, de bízunk abban, hogy ez a kísérlet megnyithatja az utat, hogy az elektromos autók elhasznált akkumulátorai villamosenergia-tárolókban szülessenek újjá. Még nagyobb lenne a kísérlet hatása, ha ezt kimunkáltan, rendszerszintű folyamattá kiterjesztve lehetne megvalósítani.
Megkockáztatom – bár ezzel nem vállalok óriási rizikót –, hogy belátható időn belül eljutunk az olyan eszközökhöz, amelyek már nem csupán fogyasztóként, hanem energiatermelőként és/vagy energiatárolóként is bekapcsolódnak az energia-körforgásba. Ez talán futurisztikusan hangzik, pedig valójában egy teljesen organikus fejlődési folyamat egyenes következménye.
A kiindulási pontot a megújuló energiaforrások adják: mivel ezek általában időjárásfüggők, kiszámíthatatlan, mikor lehet őket betáplálni a nagy villamosenergia-rendszerbe.
Magyarország nagy potenciállal rendelkezik akár szél-, akár napenergiáról van szó. Tegyük félre egy pillanatra, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy kihasználhassuk elmaradt lehetőségeinket ezeken a területeken. Tételezzük fel inkább, hogy komoly mozgósításra lesz szükség, hogy teljesíteni tudjuk a megújulókra tett vállalásainkat. Ehhez a jelenlegi infrastruktúra messze nem elég: ahogy gyorsuló ütemben emelkedik a megújulókra alapozott energiatermelő egységek részaránya a teljes villamosenergia-rendszerben, egyre nagyobb és folyamatosan nő az igény a szabályozásra és a kiegyenlítésre. Ez pedig korábban nem látott lendületet adhat az energiatárolók minden, üzletileg értelmezhető változatának.
Pár éve még különös hóbortnak vagy a környezettudatosság artikulációjának számított, ha valaki napelemeket telepített a házára.
Még néhány esztendő, és már nem csupán az lesz természetes, hogy napelemes cserepek borítják a tetőket, hanem az is, hogy a garázs kötelező tartozéka az elektromos töltő és a házi energiatároló.
