A földrajzi fekvés a sors! A hosszú távú fenntarthatósághoz szükség van a térbeli egyensúlyra. Az egyes városok elhelyezkedésének és a térszerkezet kialakulásának hosszú távú történelmi hagyományai vannak. A magyar városszerkezet természetes egysége a Kárpát-medence térszerkezetét jelenti. Évszázadokon keresztül a a gazdasági és központi funkciók is a Kárpát-medence térszerkezetét követik, amelye a 20. században a trianoni határok után jelentősen megváltozott. Nemrég megjelent „Magyarország Nemzeti Atlasza” impozáns könyve, amely a társadalommal foglalkozik és külön foglalkozik a mind Magyarország mind pedig a Kárpát-medence térszerkezetével.
Matolcsy György, jegybankelnök „Irányváltás a Kárpát-medencében” gondolatébresztő cikkében1 azt írja, hogy szükség van a városhálók/ városhálózatok megerősítésére és egyensúlyi térszerkezet kialakítására, mivel a Kárpát-medencét és Közép-Európát a városainkon keresztül tudjuk összekapcsolni. A szerző rámutat arra is, hogy Budapest „miközben lokálisan túl nagy maradt, tehát a világnak kicsi, nekünk pedig túl nagy.”
A városok népességének természetes törvénye
1913-ban Felix Auerbach meghatározta a városok népesség-koncentráló törvényét, azaz amikor egy ország városait népességszámuk alapján a legnagyobbtól a legkisebbig rangsorba helyezzük, akkor többnyire azt tapasztaljuk, hogy a rangsorban az n-edik helyezést elfoglaló város népessége éppen a legnagyobb város népességének n-edik része.
Azaz, ha a legnagyobb város lakosság 2 millió fő, akkor a sorrendben második legnagyobb város népesség ennek a fele – azaz 1 millió fő, a harmadik legnagyobb város pedig az egyharmada, azaz 667 ezer fő.
Ilyen szabályszerű elrendeződés jellemzi azoknak az országoknak a városhálózatát, amelyek korán iparosodtak és amelyekbe az iparosítás és a városiasodás folyamatát történelmi tényezők nem késleltették.
1949-ben George Zipf tovább gondolta Auberbach tézisét. Amikor például egy adott nyelvben a használt szavakat népszerűség szerint értékelik, feltűnő dolog merül fel: az első osztályú szót mindig kétszer olyan gyakran használják, mint egy második osztályú szót, és háromszor olyan gyakran, mint egy harmadik osztályú szót. Zipf megállapította, hogy ugyanaz ez a szabály vonatkozik a városok népességnek méretére is.
Az Egyesült Államok városai közül a legnagyobb város New York, amelynek lakossága 8,1 millió fő, a második legnagobb város Los Angeles közel 4 millió fővel, és a következő három város, Chicago, Houston és Philadelphia, lakosságszámuk 2.7, 2.1 és 1.5 millió fő. Xavier Gabet közgazdász 1999-ben Zipf törvényét "erő törvényének" írta le.
A Zipf-törvénynek továbbra is vannak kivételei: a törvény csak akkor működik, ha a városok gazdaságilag is össze vannak kapcsolva. Ez magyarázza, hogy a törvény miért érvényes például egy adott európai országban, de nem az egész EU-ban.
Van egy másik szabály is, amely a városokra vonatkozik, és annak köze van ahhoz, hogy a városok miként használják fel az erőforrásokat növekedésük során. A városok növekedésével stabilizálódnak.
Például, ha egy város lakosságszáma megduplázódik, a szükséges benzinkutak száma nem nő a kétszeresére, hanem csak 70 százalékkal nő.
Richard Florida a kreatív osztály felemelkedése könyvben kimutatja azt is, hogy az Egyesült Államokban a kreatív osztály az egész ország területén szétszórt közepes városokban koncentrálódik. Tehát a kreatív osztály aránya olyan városokban, mint San Jose, Boulder (Colorado, Corvallis (Oregon) közel 50 százalék körül koncentrálódik. Hasonló tendencia figyelhető meg más országokban, ahol a Zipf-törvény működik (Németország, Franciaország, Olaszország, Svédország stb.). Tehát azt is mondhatjuk, hogy a városok valójában élő ökoszisztémák, és bár emberek építették, de ugyanúgy vonatkozik rájuk a természet törvényei. Az összes magyar települést vizsgálva látható, hogy egyedül Budapest lóg ki a sorból, de a többi település esetén működik Zipf törvénye.
A sikeres nemzetek földrajzi receptje
Ruchir Sharma, a Morgan Stanley vezető közgazdásza, napjaink egyik vezető globális stratégiai gondolkodója és bestseller szerzője új könyvében a „Sikeres nemzetek 10 szabálya” könyvében adatokkal mutatja be, mi a hosszú távú fenntartható siker kulcsa az egyes országok között. Az egyik ilyen kiemelt pont a városok nagysága, és maga a földrajzi elhelyezkedés.
Ruchir Sharma szerint azok az államok a potenciális nyertesek, melyek sikeresen építenek kereskedelmi kapcsolatokat a világgal és a régió államaival, illetve az ebből származó előnyöket szét tudják oszlatni a térségeikben és a városaikban. Ilyen például Kína, mely több százmilliárd dollárt invesztált kikötők építésére, hogy szorosabbra fűzze a kereskedelmi, befektetési kapcsolatokat, és hogy globálisan versenyképes városokká transzformálja az egykori „halászfalvakat”. Ilyen sikertörténet Shenzen és a Gyöngy-folyó-delta torkolatának fejlesztése, amely mára a világ egyik legprosperálóbb térsége lett.
Ruchir Sharma a siker másik, a földrajzi tényezőkre építő titkát, az egyensúlyi térszerkezetben látja, melynek szükségessége Thaiföldön tett látogatása során vált világossá számára. Thaiföldön, a 10 milliós Bangkok lakossága több, mint tízszerese a második legnagyobb városénak, Chiang Mainak. A népesség ekkora fokú koncentrációja a közepes méretű országokban nem egészséges. Ruchir Sharma szerint azok az államok, melyek két legnépesebb városának lakosságaránya jelentősen meghaladja a 3:1-et, ott hasonló területi konfliktus kockázatával néznek szembe. A 21 legnagyobb feltörekvő gazdaságot vizsgálva 10 országban van jelen ez a probléma, a legdrasztikusabban Peruban. Magyarországon a legnagyobb és a második legnagyobb város között 8:1 arány van. De fontos, hogy a második és harmadik, valamint negyedik város azonban már kiegyenlítettibb képet mutat, azaz hálózatos területi fejlődésre van szükség, a regionális középvárosi és kisvárosi hálózatra építve.
Különösen, hogy a Covid-19 is a kisvárosok felé tereli az új trendeket, hiszen a versenyképesség mellett az életképesség és a jövőképesség válik meghatározóvá. A magyar regionális központok, középvárosok pedig biztonságot, élhetőbb környezetet, nagyobb mozgásteret, zöld területeket, tudnak nyújtani. Franciaországban 2020. márciusában a pandémia kitörésekor, több mint 400.000 ember hagyta el Párizst, és költözött kisebb városokba. A koronavírus járvány elhozta ugyanis a távoli munkavégzés forradalmát, amelynek egyik következménye lehet, a kis- és közepes városok felemelkedése a megavárosok további túlburjánzása helyett. A digitális platformok lehetővé teszik a távoli szakmai kapcsolatteremtést. A kisebb városokban nagyobb a vásárlóerő és magasabb életszínvonalat élvezhetnek az ottlakók, ahol ugyanakkora jövedelemmel sokkal jobb életszínvonal érhető el. Az új felemelkedő élőhelyek inkább a kis- és közepes városok felé lesz észlelhető.
A kulcs a jó elhelyezkedésben és az annak kiaknázásához szükséges politikában rejlik, hiszen a kereskedelmi útvonalak nem kőbe vésettek, a gazdasági gravitáció súlypontja változhat, de az egyensúlyi térszerkezet fontos feltétel. ahhoz hogy egyensúlyi térszerkezet legyen. Ruchir Sharma szerint három irányba kell ajtót nyitni: a környező államok felé, a világgal folytatott kereskedelem felé, valamint a saját területei, és városai felé.
A települések nagysága a többi város arányában a V4 országokban és Németországban
