BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
várostervezés

Az üzleti siker záloga a közösségépítés

Amellett, hogy a BudaPart egyedülálló adottságokkal rendelkező lakónegyed, a város első számú üzleti negyedévé nőheti ki magát.
2022.01.19., szerda 20:03

Akkor működik jól, és számíthat üzleti előnyre, értéknövekedésre egy ingatlanfejlesztő cég, ha mindenekelőtt van erős fejlesztési és üzleti vízió, amely egy komoly tervezési programot alapoz meg. Fontos, hogy a tervezők a fejlesztővel karöltve csak ez alapján kezdhetnek bele a dizájnolás folyamatába. A fejlesztési filozófiát tekintve meggyőződésem volt, hogy egy ekkora méretű, több évig tartó projekt esetében, mint a BudaPart, nem csak üzleti értelemben kell végiggondolni a programot. A siker záloga, hogy a fejlesztés jó legyen a társadalomnak, a városnak, az itt lakóknak. Ebből fakad majd az eredményesség is, vagyis itt csak úgy lehet jó üzletet csinálni, ha mindezek egyszerre teljesülnek.

A projekt előkészítése, tervezése során számos építésszel, várostervezővel, szociológussal dolgoztunk együtt annak érdekében, hogy a BudaParton ne csak figyelemre méltó befektetési lehetőségek, hanem magas minőségű életterek, közösségi terek is létrejöhessenek. Azért tettünk bele a szokásosnál vagy az elvárhatónál is több gondolatot a fejlesztési koncepcióba, hogy jó legyen itt élni, mert ez hoz létre ingatlanérték-növekedést. Azon a környéken, ahol közösség alakul ki a lakók, a szolgáltatók és az ott dolgozók között, gyorsabban drágul az ingatlanok értéke, mint a piaci átlag. Ez az üzleti logika motiválta minden egyes lépésünket. 

A BudaPart esetében a fejlesztési és a termékkoncepció fő feladata az volt, hogy Budapesten egyedülálló módon a hatalmas Duna-parti rekreációs, zöld környezetet – ahol kikapcsolódni, pihenni lehet – összehozza az urbánus, belvárosias környezettel, ahol zajlik az élet, ahol a közelben elérhető számtalan vendéglátóegység, üzlet, szolgáltatás, és ahol remek a közösségi közlekedés. Egy új, nagy méretű bevásárlóközpont létrehozása helyett kijelöltünk egy tengelyt, ahol koncentráltan létrehoztunk egy bevásárló-szolgáltató utcát, amelyben az üzlethelyiségek a lakó- és irodaházak földszintjén alakulnak ki. Így a projekt fázisaival ütemezetten, azzal együtt fejlődő kiskereskedelmi felület jön létre, amely folyamatosan bővülve tudja kiszolgálni a fokozatosan növekvő igényeket. 

Fotó: Jozsef Molnar

Élő városszövet létrehozásán dolgoztunk, amelybe olyan funkciókat terveztünk, amelyek lehetővé teszik a közösségépítést. Előzetesen készítettünk egy tanulmányt Budapest utcáiról, a légtérarányaikról, elemeztük a csatlakozó udvarokat, köztereket, hogy megértsük, mely léptékek adnak igazán jól élhető környezetet a budapestiek számára. Csak hogy pár példát említsek: eltolt utcastruktúrát terveztünk, amely azt szolgálja, hogy saját identitással rendelkező kis terek jöjjenek létre, ahol találkozóhelyek, rendezvényhelyszínek, közösségi kertek, sportpályák és a szülőkre is gondolva, kávézóval együtt kialakított korosztályos játszóterek kapnak helyet. Olyan funkciómixet alakítottunk ki, amely jól illeszkedik a mai városi életformához, ez pedig korcsoportonként más és más funkciók megjelenését teszi szükségessé.

A beépítési koncepció elkészítésekor és azt követően is több városszociológus-csapattal dolgoztunk együtt. Ennek során számtalan nagyon egyszerű és világos orientációs pont kristályosodott ki, ami nagyban segített bennünket a tervezésben, ilyen például, hogy a BudaPart egy kiterjesztett bel-budai lokáció. Nagyon jók az előképek, Pasarét, Víziváros, Szentimreváros és Németvölgy közel van a fő közlekedési csomópontokhoz, mégis megfelelő a levegő, bővelkedik zöldfelületi értékekben.

A BudaPart-projekt a már említett értékeket fejeli meg kortárs városi térrel, magas infrastrukturális színvonalat képviselő irodai munkakörnyezettel és a létrejövő közparki eszközállománnyal.

A városrész léptékben is végiggondolt dizájn, a kivitelezés magas minősége, a tágas zöld felületek, és az itt lakók, dolgozók igényei szerint kialakított közösségi terek olyan értéket teremtenek, amely az árak alakulásában is megmutatkozik. Mindez hatással lesz az üzlethelyiségek bérleti díjaira is, hiszen a folyamatos minőségi kereslet minőségi szolgáltatókat vonz a területre, akik képesek lesznek a magasabb bérleti díjakat is megfizetni. 

Amellett, hogy a BudaPart egyedülálló adottságú lakónegyed, a város első számú üzleti negyedévé növi ki magát, hiszen a többi európai nagyváros központi üzleti negyedeihez hasonlóan jó közlekedési adottságokkal rendelkező helyszínen nagy tömegben irodákat és az itt dolgozókat kiszolgáló üzleteket, éttermeket és rekreációs lehetőségeket foglal magába. Budapesten a nagy előd a Váci úti irodafolyosó. Itt, a BudaParton, a Mol-toronnyal a középpontban, olyan nemzetközi szinten is értelmezhető méretű befektetési lehetőség jön létre, amely vonzó célpontja lesz a nyugat-európai és amerikai ingatlanalapoknak, egyéb nagybefektetőknek. Arra számítok, hogy mindez a lakó-iroda-üzlet-rekreáció szinergia középtávon jelentős ingatlan- és befektetésiérték-felértékelődést hozhat, szigetszerűen jóval magasabb növekedéssel járhat, mint a budapesti átlag.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.