Még túl korai a dollár ellen fogadni

Az elmúlt hetekben rendkívüli mértékben felerősödött a devizapiaci volatilitás, így az erős dollár által keltett tőkepiaci hullámok felfedik az egyes gazdaságok sérülékenységeit. Eközben sokan már egy új Plaza-egyezményt sürgetnek. Én azonban egyáltalán nem látom ennek a realitását.

De kezdjük az elején. Egyre komolyabb – akár napon belüli – kilengéseket lehet tapasztalni a különböző tőkepiacokon. A volatilitás a devizák esetén legutóbb 2020 márciusában, vagyis a Covid berobbanásakor volt ilyen jelentős mértékű. Mindennek a középpontjában persze a dollár áll, pontosabban a zöldhasú iránti mérhetetlen kereslet ezekben a bizonytalan időkben. Azonban egyre több ország van, amely nem hajlandó tétlenül figyelni, ahogyan a dollár erősödése egyre nagyobb károkat okoz a saját gazdaságában.

A japán jegybank 1998 óta először végzett aktív devizapiaci intervenciót, hogy támogassa a jent. Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint már nagyjából 50 milliárd dollár értékben vásárolt a piacon jent dollár ellenében a Bank of Japan. Csak hogy ezt el tudjuk valahol helyezni, a teljes magyar devizatartalék szeptember végi mértéke 38,1 milliárd dollár volt. A kínai monetáris hatóság is hasonló tevékenységet folytat annak érdekében, hogy gátat szabjon a renminbi leértékelődésének.

Persze említhetném a font vesszőfutását is a dollárral szemben. Itt azonban nemcsak az amerikai monetáris szigorítás és a dollár menekülőeszköz szerepe a meghatározó, hanem a brit hármas válság is: fizetésimérleg-, költségvetési és belpolitikai válság van Nagy-Britanniában. De nézhetnénk a másik igen népszerű „biztonságos kikötőt” is: a svájci frank legutoljára 2010-ben ért kevesebbet 1 dollárnál, vagyis 12 év után itt is áttörte az árfolyama paritást.

 Az energiaválság sokkal drasztikusabban érinti az európai gazdaságokat, míg az Egyesült Államok sok esetben profitál is az emelkedő árakból. A háború pusztán a földrajzi okok miatt is a befektetői pénzáramlást inkább az USA felé irányítja. Arról nem is beszélve, hogy ennek a rövid és akár hosszabb távú költségvetési hatásai arányaiban sokkal inkább megérintik az öreg kontinens országait. Aztán persze az olyan általános érvényű különbségek is meghatározók, mint a növekedési különbözet az eurózóna és az Egyesült Államok között, hiszen utóbbinak jóval stabilabb a gazdasági jövőképe. Végül, de nem utolsósorban 

De mit lehetne tenni egy ilyen helyzetben? Egyre többen emlegetik fel az 1985. szeptember 22-én kötött Plaza-egyezményt. Akkor az öt gazdasági nagyhatalom (USA, Nyugat-Németország, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia) összehangolt devizapiaci intervenciók és monetáris politikák keretében gyengítették a dollárt. Akkoriban azonban ez érdekében állt az Egyesült Államoknak is, miközben jelenleg az infláció elleni küzdelem miatt aligha képzelhető el, hogy a Fed belemenne egy ilyen alkuba. Ráadásul a japán jegybank sem feltétlenül úgy néz ki, mint aki őrült módon szeretne monetáris szigorításba fogni. Az euróövezet pedig jelenleg örül, ha képes a saját háza táján rendet tartani, megóvva a valutaövezetet egy pénzügyi összeomlástól, amit a monetáris szigorítás jelenthet, ha egy kicsit is jobban meghúzzák a gyeplőt.

Összefoglalva: szerintem semmi realitása nincs annak, hogy a nagy jegybankok érdekei összefésülhetők legyenek egy Plaza 2.0 keretében. Ebben a helyzetben pedig fennmaradhat a dollár erősödő trendje, hiszen az elkövetkező hónapokban aligha várhatunk érdemi változást energetikai, geopolitikai, növekedési vagy monetáris politikai fronton. Mindezek alapján az ING legfrissebb előrejelzése szerint az euró/dollár keresztárfolyam a mostani szintekről még tovább süllyedhet, és valahol a 0,90–0,95-os sáv alja körül stabilizálódhat az elkövetkező hat hónapban. Amint fordul a Fed monetáris politikája és az euróövezet gazdaságilag is magára talál (várhatóan jövő nyártól), úgy indulhat el felfelé az euró-dollár kereszt is, ám a paritás újbóli elérésére 2023 végéig várni kell.