Merre tovább? – Az európai átlagnál jóval több gyereket vállalnak a magyar családok, viszont egyre kevesebb a szülőképes korú nő
Fél évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a Föld népessége elérte a 8 milliárd főt, ma pedig, néhány hónappal később, már közel 50 millióval vagyunk többen. Ez több mint öt magyarországnyi népességtöbblet viszonylag rövid idő alatt. Ugyan a növekedés üteme évi 1 százalék alá lassult, ez még így is számottevő emelkedés.
A világban a fejlődés térbeli differenciálódása következtében a különböző országok, társadalmak demográfiai helyzete eltérő, a demográfiai átmenetek más-más fázisában vannak. A demográfiai folyamatok időbeli eltérésének következménye, hogy egyfelől a fejlett társadalmak fokozatosan öregszenek és fogynak. Azaz nő a várható élettartam, a termékenységi ráták pedig a reprodukciós szint alatt maradnak. Másfelől tovább folytatódik a fejlődő világ népességrobbanása. Ez utóbbi mára áttevődött Ázsiából a legszegényebb afrikai országokba: Nyugat- és Közép-Afrikában nem ritka, hogy a nők akár hat-hét gyermeknek is életet adnak. A teljes termékenységi arányszám itt a legmagasabb a világon, közelíti az 5-ös értéket. Az európai kontinens átlaga ezzel szemben az 1,5-et sem éri el, és egyelőre nem látszik, mitől emelkedhetne. Ennek pedig az a következménye, hogy egyre kevesebb a fiatal, kevesebb a szülőképes korú nő (az első gyermek vállalásának életkora is kitolódik), csökken a munkaképesek száma, miközben egyre nagyobb az idősek és a nyugdíjasok aránya.
Az, hogy Európát „öreg kontinensnek” becézzük, mára új értelmet nyert, hisz a földrész lakóinak fele elmúlt 42 éves.
Dél-Európában sajnos ennél is rosszabb a helyzet: a medián életkor ott 45 év. Ezzel szemben Indiában, a világ legnépesebb országában ugyanez az érték csak 28 év, Afrika népességének fele pedig még nem töltötte be a 18,8 évet.
Sok hasonlóság van Európa egésze és Magyarország helyzete között, ugyanakkor számos fontos különbség is felfedezhető. Az elmúlt évek hazai családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően is 2021-re 1,59-ra emelkedett a teljes termékenységi arányszám Magyarországon (2022-ben ettől kissé elmaradt, 1,52 volt). Összehasonlításként az ENSZ adatai alapján 2011-ben ez az érték nálunk volt a legalacsonyabb az egész földrészen, csupán 1,23. A termékenység növekedése következtében mintegy 160 ezer gyermekkel több született meg hazánkban az elmúlt több mint tíz évben. A hazai adatok emelkedése egyedülálló teljesítmény Európában, hiszen a kontinens egészét tekintve a mutató értéke ugyanezen időszakban 1,61-ról 1,49-ra romlott. Persze ez még csak félsiker, hiszen tudjuk, a társadalom reprodukciójához 2,1-es fertilitási rátára van szükség. A termékenység szintje tehát emelkedik, a szülőképes korú nők száma viszont 2,15 millió fő alá csökkent hazánkban. A változás iránya mindenesetre reménykedésre ad okot.
Emellett érdemes kiemelni az utóbbi évek tendenciájában, hogy egyre több magyar tér haza külföldről, a magyar állampolgárok vándorlási egyenlegének dinamikája 2014 óta megfordult. A világ megismerése, a tapasztalatszerzés iránti vágy fontos és jó dolog, ugyanakkor az ország számára népesség- és gazdaságpolitikai szempontból az a kedvező, ha a külföldön szerencsét próbáló fiatalok, a határon túl megtanultakat itthon hasznosítják. Ugyanakkor mindaz, ami Magyarországon zajlik, csak része a magyar nyelvközösség népesedési folyamatainak, de nem azonos azokkal. Fontos felismerni, hogy a demográfiai folyamatok a határok mentén s a határ túloldalán is hasonló jellegűek.
A világban jelenleg tapasztalható migrációs tendenciák az előző évszázadokétól különböznek.
A migráció volumene sokkal magasabb, és a vándorlók olyan térségekből jönnek, amelyektől hatalmas gazdasági, kulturális távolságra vannak azok az országok, amelyekbe tartanak. A gazdasági, fejlettségi egyenlőtlenségekkel együtt járó, gyökeresen eltérő demográfiai trendek tehát teljesen különböző intézkedéseket igényelnek. A témával foglalkozó demográfusok és közgazdászok arra keresik a választ, hogy milyen szakpolitikai intézkedésekkel lehetne ezeket a folyamatokat olyan mederbe terelni, amelyek segíti mind a küldő, mind a fogadó államok gazdaságát (például: a termelés egy részének kitelepítése alacsonyabb bérű országokba) úgy, hogy kiküszöböljük, de legalábbis minimalizáljuk a káros társadalmi hatásokat. A hangsúly a vándorlásban érintett pénzügyi, humán és társadalmi tőkék cirkulációjára helyeződik.
Az biztos, hogy a globális feszültségek kezelése központi szerepet játszik majd a nemzeti népesség- és gazdaságpolitikák alakulásában. A „népességfelesleggel” rendelkező térségeket az elvándorlás jellemzi, amit súlyosbítanak a geopolitikai és a klímaváltozással kapcsolatos kockázatok. A fejlettebb térségek munkaerőhiánya pedig népességvonzó hatású. Jól ismerjük az ebből fakadó közvetett társadalmi hatásokat, visszásságokat. Tehát az eredeti és a megcélzott lakóhely, továbbá a tartózkodási hely társadalmainak célja nem feltétlenül vág egybe.
A korlátok nélküli migráció jótékony hatásai bizonytalanok és sok esetben negatívak a fogadó országokban.
A Nyugatnak mindeddig nem sikerült megnyugtató válaszokat adni ezekre (különösképp a szociális kohéziót érintő) problémákra, miközben kiélezett küzdelmet folytat a gazdaság működtetéséhez és növekedéséhez szükséges munkaerőért. Erről az ellentmondásról viták folynak, de abban többnyire minden szakember egyetért, hogy csakis ellenőrzött és szabályozott formában érdemes a külföldi munkavállalás lehetőségét biztosítani.
Látni kell: a világ jelentős demográfiai, gazdasági, fenntarthatósági kihívásokkal küzd. Amíg a gazdasági válságok többnyire az egész világra kiterjednek és általában rövidebb ideig (2-5 év) éreztetik hatásukat, addig a népesség fogyása mindenekelőtt inkább regionális probléma, de sokkal hosszabb időhorizonton. A fejlett társadalmak és a fejlődő világ problémái tehát összefüggenek egymással, de különbözők. Ebből adódóan más-más megoldásokat kívánnak, amelyek megtalálása egyre fontosabb nemzeti feladat.
