Elkötelezettek a fenntarthatóság iránt a magyar kkv-k, mégis csendes kényszerként élik meg
Nem tudatosan vagy stratégiába építetten kezelik a fenntarthatóságot a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k), hanem többnyire a kötelező jogi szabályokhoz igazodva vagy piaci nyomás hatására érvényesítik ennek elveit – ez a legfontosabb megállapítása annak a hiánypótló és átfogó felmérésnek, amelyet a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) az Ipsos közreműködésével végzett 2022 végétől több hónapon át. Ez a fajta csendes kényszer nem a saját munkavállalók vagy a fogyasztók, és nem is a civil szervezetek felől jelentkezik, hanem azoktól a nagyobb, sokszor multinacionális szereplőktől, amelyekhez a magyar kkv-k jellemzően beszállítóként kapcsolódnak: utóbbiak sokszor konkrét, a fenntarthatóság körébe tartozó előírásokat szabnak azoknak a cégeknek, amelyek a beszállítóikká szeretnének válni.
A fenntarthatóság alapvető megjelenéséhez a jogszabályi kötelezettség biztosít még keretet a beszállítókkal szembeni elvárásokon túl, ugyanakkor a cégeknek és vezetőinek személyes elköteleződése és példamutatása nélkül ez a kérdés elképzelhetetlen. Eredményeink alapján a cégvezetők nem hátráltató vagy visszafogó erőként élik meg a fenntarthatóságra vonatkozó kötelező jogi felelősségvállalást, hanem mint kiinduló alapot építik be azt a piaci működésbe. Ezért nem is érzik, hogy nehéz lenne megfelelni ezen jogszabályoknak.
Jól mutatja az aktuális állapotokat a kutatás azon megfigyelése, amely szerint a megkérdezettek (akiknek közel 36 százaléka tulajdonos, 30 százaléka cégvezető, a fennmaradó 34 százalék pedig többnyire gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi területen tölt be vezető beosztást) négyötöde nyilatkozott úgy, hogy a vállalat stratégiájában helyet kapnak a fenntarthatósághoz kapcsolódó értékek. Ez imponálóan magas szám, ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a válaszadóknak mindössze a fele használ a felelősségvállaláshoz kapcsolódó nemzetközi szabványokat, valamint csak kétharmaduk rendelkezik – a törvényi előírásokon túl – olyan berendezésekkel, eszközökkel, amelyek mérséklik a cég tevékenységéhez köthető negatív környezeti hatásokat. Utóbbin belül kifejezetten biztató, hogy a megkérdezettek 80 százaléka aktívan tesz a környezet védelme érdekében azzal, hogy a működés során keletkező hulladékot igyekszik csökkenteni (50 százalék) vagy újrahasznosítani (30 százalék).
A felmérésből kiolvasható az is, hogy a kkv-k vezetőinek többsége elkötelezett a fenntarthatóság iránt és személyes felelősséggel fordul ehhez a témához mind a hétköznapi, mind pedig az üzleti életben.
Ez feltételezhetően nemzetközi szinten is hasonlóan működik, ahogyan az sem meglepő, hogy a döntéshozók a fenntarthatóság „pillérei” közül a környezetit tartják a leginkább letisztultnak, érthetőnek. Ugyanakkor a fenntarthatóság gyakorlatba ültetésének gátja lehet az a sok válaszadó által osztott vélekedés, miszerint nem javít a cégük piaci alkupozícióján az, ha fontos számukra a természeti és társadalmi problémák támogatása. A válaszadók versenytársaik és beszállítóik esetében azt érzékelik, hogy magatartásuk és elvárásaik is erősen csak a jogszabályok betartásáig terjednek. Véleményük szerint a kkv-döntéshozók sem részesítik előnyben a felelős magatartást tanúsító vállalkozásokat: partnereik, alvállalkozóik, beszállítóik kiválasztásakor nem ezt tekintik a leginkább döntő tényezőnek, ezért a fenntarthatósággal összefüggő követelményeket sem ítélték fontosnak.
A fenntarthatóság gazdasági és a társadalmi dimenziójára még inkább érvényes, hogy főként íratlan, konszenzuson alapuló szabályok betartásának formájában jelennek meg. Ez egyfajta igazodást jelent a jogszabályi vagy a megrendelői kényszerekhez, így a felelős és fenntarthatóságot célzó magatartás inkább ad hoc, az esetek döntő részében nélkülözi a holisztikus és stratégiai szemléletet. Ez kiemelten érvényes a kisméretű vállalkozásokra, a középméretűek már kimutathatóan tudatosabban kezelik a fenntarthatóságot.
Az összefüggés az adott cég vezetőjének hozzáállásával is kitapintható: ahol a legfőbb döntéshozó saját magát környezettudatosabbnak ítélte, ott a cégére vonatkozóan is erősebben jelent meg a fenntarthatóság aspektusa. Ugyanakkor a számok elég komoly nemek közötti eltérésekről árulkodnak: a nők számára lényegesen nagyobb fontossággal bír a nyilvánosság és a környezet megítélése vagy kedvező kép kialakítása a cégről, mint a férfiak esetében. A hölgyek ráadásul a fenntarthatóság profitra való hatását is erősebbnek érzik a kutatás alapján.
Noha a kutatás részletes elemzése még hátravan, a fontosabb megállapítások alapján egyértelmű a következtetés, hogy a fenntarthatóságot – amelynek a környezetvédelmen túl társadalmi és a vállalkozás irányítására vonatkozó aspektusai is vannak – érdemes a jelenleginél tudatosabban a cégek küldetésébe és stratégiájába építeni.
A célkitűzések pontos megfogalmazása és ütemezése mellett beszámolási és beszámoltatási felelősséget is célszerű hozzákapcsolni a feladatokhoz, valamint megtalálni a terület felelősét.
Ez megkönnyíti az esetleges elvárásoknak történő megfelelést, és leginkább alkalmat ad a vezetők személyes értékrendje, elkötelezettsége megjelenésének. Ugyanakkor nem kell a teljes világot „megváltani”, a lokális környezetre fókuszált közvetlen figyelem, a szorosabb helyi együttműködések sokszor lényegesen célravezetőbb és érdemi segítséget is jelentenek.
A fenntarthatóság hosszú távú stratégiai szemléletet igényel: egyfelől a hatások hosszú távon érzékelhetőek, másfelől az üzleti szféra társadalmi és gazdasági tevékenységének fenntarthatóbbá tételének fontos haszonélvezői a jövő generációi.
