Idén 100 éves a Magyar Nemzeti Bank

Az első világháború után az ország újraszervezése mellett számos intézményi kérdést kellett rendezni. 1918. október végén az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, az Osztrák–Magyar Bankot felszámolták. A trianoni békeszerződés rendelkezett az önálló magyar bank létrehozásáról, a korábbi közös osztrák–magyar bankjegyek forgalomból való kivonásáról. A háború utáni, teljesen bizonytalan gazdasági közegben egy kiszámítható múlttal, hitelességi tartalékokkal nem rendelkező új intézményt kellett megalapítani és megkezdeni a gazdasági stabilizációt. 

A csonka Magyarország gazdasága súlyos kihívásokkal nézett szembe. 1919 júliusa és 1924 decembere között az árszint 1183-szorosára nőtt. A hiperinfláció csúcspontján az árak minden 31. napon megduplázódtak. Ezzel párhuzamosan a forgalomban lévő készpénz mennyiségének drasztikus növekedése miatt a magyar korona nemzetközi értéke drasztikusan csökkent. 

A hiperinfláció mindig az aggregált kereslet és kínálat szélsőséges elmozdulásából fakad. A világháború alatt a gazdaság inputjai csökkennek, hiszen egyrészt a normál gazdaság hadigazdálkodásra áll át, másrészt a munkaerő létszáma a háború következményei miatt csökken, és a tőkeelemekkel együtt amortizálódik. Noha hazánk területén jelentősen pusztító hadiesemények nem zajlottak, de az ország elvesztette területének nagy részét, így a tőkéje és kapacitásai nagy részét is. Az előbbiek miatt az aggregált kínálat jelentősen csökkent. Ez önmagában a kereslet változatlansága mellett magas inflációt eredményezett volna. 

Ez azonban az új egyensúly egyik oldalát írja csak le. A jóvátétel és a korábbi hadi kiadásokra fordított hitelek visszafizetése kötelező érvényű kiadás volt, ami mellett a hazai gazdaság és az adminisztráció újraszervezése is jelentős költségvetési terhet jelentett. Az adósság, amit egy háromszor akkora területű ország gazdasága és a háborúskodás halmozott fel, most a csonka Magyarország kötelezettségévé vált. A Jóvátételi Bizottság Magyarországot 20 éven át, 1924–1943 között évi 10 millió aranykorona fizetésére kötelezte. Ezek az összegek messze meghaladták az ország gazdasági teljesítőképességét. Mindezek együttesen a költségvetési hiány és az államadósság jelentős emelkedését okozták. 1920 és 1924 között a magyar költségvetés deficitje az ország GDP-jéhez mérve 21 és 48 százalék közt alakult. Fedezet hiányában az állam monetáris finanszírozással kényszerült kezelni a kínzó helyzetet, hogy elkerülje az államcsődöt és a teljes gazdasági összeomlást.

Hosszas nemzetközi puhatolózás után, a közép-európai befolyását növelni próbáló Egyesült Királyság bankszakembereinek hathatós segítségével indulhatott meg a magyar gazdaság újjászervezése. 

A független jegybank pénznyomtatási monopóliuma a kormányzati kiadások finanszírozásának tiltásával egyidejűleg valósult meg. 

Az újjáépítést támogatta a fiskális oldal is: a kormányzat 1924 és 1926 között a költségvetési és a gazdaságpolitika reformjaival stabilizálta az államháztartás és a külkereskedelem egyensúlyát. A mérlegek stabilizálása megalapozta az 1927. január 1-jei font sterlinghez kötött pengő alapú valutareformot is. Ez a többéves gazdaságpolitikai küzdelem tudta stabilizálni hazánk pénzügyeit és az elszabaduló inflációt. 

Mindezek és személyes megpróbáltatásai miatt érthető, hogy Popovics az inflációval kapcsolatban határozott álláspontot képviselt: „Az infláció minden szaporítása, bármifelé történik is, meglevő értékeket semmisít meg, mégpedig sokkal nagyobb mértékben, mint aminőben az ily módon létrejött alkotás a közvagyont növeli. …azok az országok kerülnek ki legelébb a bajból amelyek az inflációt legkorábban megállították”. Popovics Sándor még több mint egy évtizeden át látta el a jegybank elnöki tisztségét, tevékenységét mindenkor a függetlenség, a hitelesség és a stabilitás elérése határozta meg.