Közép-Eurázsia és a brüsszeli buborék

Oroszország szerepe és befolyása a közép-ázsiai térségben – bár sokan szeretnék gyengülőnek látni – a mai napig meghatározó, részben a közös szovjet múltnak és emiatt az egész térséget természetes befolyási övezetnek tekintő orosz viszonyulásnak köszönhetően. 

Kína jelenleg a régió legfontosabb gazdasági partnere mind a kereskedelem, mind az export tekintetében. Az Övezet és Út kezdeményezés (BRI) keretében jelentős infrastruktúra-projekteket valósít meg egyfajta új selyemútként. Céljai pragmatikusak, elsősorban a gazdaságra és a technológiákra fókuszál, és ebben jelentős eredményeket ért el. 

Az Egyesült Államoknak Közép-Ázsia – és annak stabilitása – az afgán szerepvállalás miatt volt fontos, ilyen módon érdekei gyakorlatilag kizárólag gazdasági jellegűek, azaz politikai és geopolitikai befolyásszerzésre nem törekszik sem itt, sem a Kaukázusban. Sőt, éppen emiatt a stabilitásban és a kialakult hatalmi-politikai status quóban érdekelt. 

Törökország mint erős középhatalom fontos tényező mindkét térségben; a térség országainak nagy része türk állam. 

A testvériségre alapozva Ankara jelentős gazdasági és politikai befolyást épített ki, és jelenléte a térségben természetesnek tekinthető. Igaz ez még az olyan nem türk országokra is, mint Georgia, ahol a török gazdasági jelenlét igen látványos.

Nem feledkezhetünk el az olyan regionális erős szereplőkről sem, mint Irán, amelynek a jó közép-ázsiai és kaukázusi kapcsolatok az elszigeteltségből való kitörés egyik lehetőségét is jelentik, hiszen Azerbajdzsán és a Kaszpi-tenger például szinte kizárólagos tranzitútvonalat jelent számára az oroszokkal folytatott kereskedelemben, miközben a térség számára logikus eljutási lehetőséget a Perzsa-öbölhöz, a világtengerekhez, azaz a közép-ázsiai landlocked státuszból való kitörésre. 

Egyrészt a térség számára bármilyen szempontból túlságosan messze van, másrészt az EU a mai napig nem tudja pontosan, mit is szeretne errefelé. Politikai, biztonsági, gazdasági befolyást? Mivel az első kettő tekintetében az EU képtelen markáns szereplővé válni tulajdonképpen bárhol a világon, ezért logikus, hogy a gazdasági kapcsolatokat szeretné erősíteni. Azonban mire ez Brüsszelben kikristályosodott, a pozíciószerzés lehetőségei erőteljesen beszűkültek, elsősorban a már említett Kína miatt. 

A térség országai szívesen fogadják az európai befektetéseket és technológiákat, azonban gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol kizárólagosan az EU-ra szorulnának. Az is bebizonyosodott, hogy az ún. európai értékekre sem vevők, márpedig ezek propagálásába, meghonosításába több mint egymilliárd eurót költöttünk az utóbbi évtizedben. Brüsszelben kezdik felismerni, hogy kioktató hangnemmel, a belpolitikai viszonyok folyamatos kritizálásával nem ér célt semmilyen tekintetben. A legutóbbi Közép-Ázsia–EU-csúcson látványosan elmaradtak a térségnek tanácsokat osztogató és politikai struktúrájukat minősítő nyilatkozatok.

Jelentősen megnehezíti az EU mozgásterét az a tény, hogy egységes uniós külpolitika gyakorlatilag nincs. Így egy egyes tagállamok azok, amelyek képesek valódi eredményeket realizálni. Ezek közé tartozik az a különleges befektetési projekt is, amely Magyarország és Románia, valamint Azerbajdzsán és Georgia kooperációjában valósul meg, és zöldáram szállítására szolgáló, a Fekete-tenger alatt húzódó kábel létesítését célozza, így segítve országaink energia- és klímapolitikai céljainak elérését. Az elképzelés jelentőségét mutatja, hogy Kazahsztán és Üzbegisztán is jelezte csatlakozási szándékát.

Az olyan méretű országok, mint Magyarország, elsősorban a niche területeken juthatnak lehetőséghez. Mindazonáltal fontos leszögezni, hogy a tapasztalatok alapján a térség országaival való magas szintű kapcsolatok alapfeltétele a kölcsönös tisztelet, a kioktató hangnem mellőzése és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás. Amennyiben ezzel tisztában vagyunk, a lehetőségek korlátlanok a térségben.