BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
lemond

"Az MSZP nem akar szívességet tenni Szekeres lemondásával"

„Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget az elmúlt négy év szakmai teljesítményéért és a botrányokért is” – állt a Honvédelmi Minisztérium közleményében az után, hogy a napokban két olyan intézménynél is letartóztatások történtek, amelyek a felügyelete alá tartoznak, a Budapesti Katonai Ügyészség azóta leváltott szóvivője pedig „gengszterszervezetnek” nevezte a tárca tulajdonában lévő egyik céget.
2010.03.01., hétfő 05:00

A HM közleménye azonban rögtön le is hűtötte a várakozásokat: „Ebben az esetben azt jelenti, hogy egy lemondással nem hagyja magára a szervezetet, hanem megtesz mindent azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak még egyszer elő.” Mindenki megnyugodhat tehát: a hátralévő egy-két hónapban már rend és fegyelem lesz a tárcánál.

A kampányidőszakban az MSZP nyilván nem akart szívességet tenni az ellenzéknek a lemondással. A miniszternek viszont már akkor mennie kellett volna, amikor a két évvel ezelőtti Gripen-avatón meglehetősen nehezen forgott a nyelve (nyilván kimerült volt, mint a japán pénzügyminiszter a tavaly februári G7-csúcson, aki viszont utána vette a kalapját).

Azt, hogy Szekeres mindvégig miniszter maradhatott, nem csak a sajátos politikai tradíciók magyarázhatják. Ne feledjük, hogy prominens MSZP-vezetőként még a „szakértői” kormányban is stabilan tartotta a pozícióját. Talán ez volt az (egyik) ára annak, hogy Bajnai Gordon kemény válságkezelő programja megvalósulhatott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.