BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Egyesült Államok

Miként lehetne növelni a megtakarításokat az USA-ban?

A háztartások magasabb szintű megtakarítási rátája a beruházások élénkülését vonja maga után, és gyorsabb növekedést eredményez.
2018.08.02., csütörtök 19:23

Az Egyesült Államokban új intézkedésekre van szükség a háztartások megtakarítási rátájának növeléséhez. Az 1960-as és 1980-as évek között a megtakarítási ráta az adózás utáni jövedelem 10-13 százalékát tette ki, ami forrásokat biztosított a vállalatok beruházásaihoz. Azóta a megtakarítások mértéke erősen csökkent. Az átlagos megtakarítási ráta az elmúlt évtizedben csak 5,5 százalékot tett ki, míg most csupán 3,4 százalék.

A visszaesés oka nem világos. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a munkaképes korúakból álló háztartások már nem érzik szükségét annak, hogy félretegyenek a nyugdíjas éveikre.

Bármi is az oka az alacsony megtakarítási rátának, ez súlyos probléma, amely szakpolitikai lépéseket tesz szükségessé. Szerencsére a kongresszusban megváltoztak a kérdéssel kapcsolatos megközelítések: a II. világháború utáni első években, amikor a nagy gazdasági világválság emléke még erősen élt, a gazdasági visszaeséssel kapcsolatos keynesi félelmek miatt a politikusok inkább a megtakarítási ráta csökkenését szerették volna látni. Úgy gondolták, hogy az alacsonyabb megtakarítási ráta magasabb mértékű fogyasztói kiadásokat és így erősebb keresletet, magasabb szintű foglalkoztatást hoz. Ám ahogy később a politikusok felismerték, hogy a magasabb szintű megtakarítás a beruházások élénkülését és gyorsabb növekedést von maga után, a kongresszus jogszabályt fogadott el a magánszemélyek megtakarításainak ösztönzésére.

A legfontosabb lépés ebből a szempontból az úgynevezett 401k számla megalkotása volt, amely lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy összegeket fizessen be a munkavállalók nyugdíj-előtakarékossági számlájára.

Ez a modell tehát a munkaadói befizetésen és kezelésen alapul. A kongresszus emellett létrehozta az adókedvezményekkel támogatott egyéni nyugdíj-előtakarékossági számlát (IRA) is, amelyben a magánszemélyek évente 5500 dollárt tehetnek félre, és ezt a forrást saját maguk kezelhetik. Az IRA-ba történő befizetések egy bizonyos összegig levonhatók az adóköteles jövedelemből, és az IRA-számlán elért hozam is adómentes, amíg nem veszik ki onnan az összegyűlt pénzt. Mind a 401k számla, mind az IRA így magasabb adózás utáni reálhasznot eredményez, ami ösztönzi a megtakarításokat.

A háztartások magasabb szintű megtakarítási rátája a beruházások élénkülését vonja maga után, és gyorsabb növekedést eredményez
Fotó: AFP

Bár mindkét program sikeresnek tekinthető, a teljes megtakarítási ráta még mindig alacsony. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy a kis cégek milliói nem vezettek be 401k számlákat annak létrehozási és működtetési költségei miatt. Továbbá a cégek nem ösztökélik a munkavállalókat arra, hogy az ilyen programokba történő befizetésekkel csökkentsék a béreiket, a dolgozók pedig tudják, hogy ezeket az összegeket csak nyugdíjba vonuláskor vehetik fel.

A kongresszus most változtatásokat javasol, hogy felszámolják ezeket a problémákat. A kis cégek egymással összefogva létrehozhatnának 401k számlás megoldásokat, ezzel csökkennének az adminisztrációs költségeik. Továbbá az állam támogatást nyújthatna a kis cégeknek az új nyugdíj-előtakarékossági programok létrehozási költségeinek fedezésére.

Talán még ösztönzőbb lenne, ha a kis cégeknek lehetőséget adnának a rendszerbe történő automatikus beléptetésre.

A tapasztalatok azt mutatják ugyanis, hogy az ilyen megoldások igen hatékonyak abban a tekintetben, hogy a munkavállalókat a 401k rendszerhez történő csatlakozásra, illetve a számlára történő befizetésekre rávegyék. Ebben a megoldásban a munkavállalókat automatikusan felvennék a 401k számlás rendszerbe olyan feltétellel, hogy bármikor lehívhatják az ott lévő pénzösszeget, vagyis nem kell megvárniuk a nyugdíjkorhatár elérését. Azért fontos az automatikus beléptetés, mert amikor az új munkavállalóknak felajánlják azt a lehetőséget, hogy fizetésük 5 százalékát önkéntesen tegyék be a 401k rendszerbe, viszonylag kevesen élnek ezzel.

Nem lehet tudni, hogy ezek a jogszabály-módosítási tervek átmennek-e a kongresszuson. Amit azonban biztosan tudunk, hogy az amerikai háztartások megtakarítási rátája túl alacsony, és ezekre a jogszabályi változtatásokra szükség van ahhoz, hogy a megtakarítások mértéke elérje a korábbi szinteket.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.