BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Csabán a világ szeme – hamarosan kiderül, feljutott-e a világ kilencedik legmagasabb hegyére a magyar hegymászó

A nagyváradi Varga Csaba szombat este megindította a csúcsmászását a 8125 méteres Nanga Parbatra. Vasárnap délelőttre várható friss hír róla.

Magyar idő szerint szombaton 19.30 körül Varga Csaba megindította a csúcsmászását a Nanga Parbatra – erről a magyar hegymászó hivatalos kommunikációs partnere, a Hazajáró Facebook-oldala számolt be. A nagyváradi építész-sportember pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül mászik, éppen úgy, ahogy a tragikus véget ért májusi Mount Everest-expedíción Suhajda Szilárd.

Varga Csaba, hegymászó
Varga Csaba lehet az első magyar, aki hivatalosan is feljut a világ kilencedik legmagasabb csúcsára. Fotó: Facebook / Hazajáró

A Hazajáró azt írta, folyamatos kapcsolatban állnak a hegymászóval. Amint érdemi információ érkezik a csúcsmászásról, 

előreláthatóan vasárnap délelőtt,

jelezni fogják. „Mi most nem tehetünk mást, mint drukkolunk, imádkozunk, és küldjük az erőt. Kitartás Csabi!” – zárták a bejegyzést. Varga Csaba szombat kora este a 3-as táborból, mintegy 6750 méterről indította meg a közvetlen csúcstámadást. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, még közel 1400 méter szintemelkedést kell leküzdenie. 

A Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa, a Himalájában, Pakisztán és Kasmír határán fekszik. A neve szó szerinti fordításban „meztelen hegyet” jelent, de gyilkos hegyként is szokták emlegetni a rajta bekövetkező, nagyszámú hegymászóbaleset és tragédia miatt. Az éppen tíz éve, 2013 májusában a 8586 méteres Kancsendzöngán odaveszett Erőss Zsolt 1999-ben feljutott a legmagasabb pontjára, de mivel nem volt mászóengedélye, ez nem tekinthető hivatalosnak.

Éppen ezért, ha Varga Csaba sikerrel jár, ő az első magyar, aki a nyilvántartások szerint is felért a 8125 méteres csúcsra. A fejleményekről a Világgazdaság tudósítani fog.

Vége a feszült várakozásnak: nem sikerült a csúcstámadás, biztonságban vannak a magyar hegymászók

Egy hete nem adott hírt magáról Klein Dávid és Kerekes Bence, akik az évtizedek óta érintetlen, 7403 méteres pakisztáni hegyre szerveztek expedíciót.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.