BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energiareformot hirdet Brüsszel

Az energiafogyasztás ütemének csökkentése nélkül az EU külső függése egyre aggasztóbb lesz -- figyelmeztet az Európai Bizottság most közzétett helyzetértékelése. A vitaindítónak szánt dokumentum ennek fényében a takarékosságra, alternatív közlekedésfejlesztésre és a megújuló energiaforrások fokozott kiaknázására épülő hosszú távú stratégiát vázol fel.

A tizenötök jelenleg energiaszükségletük felét importálják, de ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, ez az arány 20-30 év múlva 70 százalékra emelkedhet -- figyelmeztet a brüsszeli anyag. A szakértők szerint a külső függés a gazdaság valamennyi ágában tetten érhető, ezen belül a legnagyobb ütemű növekedés a közlekedésben és a háztartási fogyasztásban tapasztalható. Ezek a szektorok különösen erősen támaszkodnak a szénhidrogénekre, ami a világpiaci ármozgásoknak való erős kiszolgáltatottságot jelent.
Az EU csak akkor tud eleget tenni a szennyező anyagok kibocsátásának csökentésével kapcsolatos vállalásainak és korlátozni külső függését, ha drasztikusan csökkenti energiafelhasználását -- hangoztatja a jelentés, amely a közösségben az 1970-es évek óta példátlan, nagyszabású energiapolitikai reformról kezdeményez vitát.
A bizottság szerint mindenekelőtt érdemi változást kell elérni a fogyasztók szemléletében, lehetővé téve az energiatakarékoskodást és a környezetbarát energiahordozók térnyerését. Ezen az úton kiemelt szerepe lehet az adópolitikának -- vélekednek a dokumentum szerzői.
A másik fő feladat a közlekedéspolitika reformja lenne, már csak azért is, mert a jelenlegi folyamatok folytatódása esetén 1990 és 2010 között 40 százalékkal emelkedne a szennyező anyagok kibocsátása. Ennek elkerülésére fejleszteni kell a vasutakat, át kell szervezni a közúti közlekedést, ésszerűsíteni kell a személygépkocsik használatát és népszerűsíteni kell a hatékonyabb és környezetbarátabb közlekedési módokat.
A megújuló energiaforrások súlyát Brüsszel szerint lényegesen emelni kell, amihez adókedvezményekre és közvetlen támogatásra van szükség. Szóba jöhet például, hogy a nyereséges hagyományos energiahordozók kiaknázásából finanszíroznák az alternatív megoldásokhoz kapcsolódó kutatásokat és beruházásokat -- írja a jelentés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.