BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszolgáltatottak az ECB alkalmazottai

Az Európai Központi Bank (ECB) dolgozóit képviselő szakszervezetek az Európai Bírósághoz fordulnak, mivel úgy vélik: hiányosak, illetve ellenőrizhetetlenek a bank munkaügyi szabályai. Emiatt szerintük teljesen kiszolgáltatott az intézmény több mint ezer dolgozója.

Az ECB-nél működő két szakszervezet elsősorban azt kifogásolja, hogy az intézményhez belépők gyakorlatilag "biankó csekket" írnak alá. A munkaszerződés ugyanis a bank által kidolgozott munkaügyi szabályokra utal mint irányadókra -- ám a bizalmasan kezelt szabályokat a vezetés bármikor megváltoztathatja. A titkos kódex egyébként is hiányos, mivel olyan közösségi irányelvekre hivatkozik, amelyek nemzeti jogszabályokat feltételeznek; márpedig az ECB-re egyetlen tagállam munkajogi szabályai sem vonatkoznak -- érvelnek az érdekképviseletek.
A szakszervezetek azt is sérelmezik, hogy a beosztottak előléptetése kizárólag a felettestől függ, tehát teljesen szubjektív -- írja a Süddeutsche Zeitung. Az álláspályázatok pedig sok esetben nem tartalmaznak az elvárt képzettségre és a felkínált javadalmazásra vonatkozó utalást, így nem zárható ki a nepotizmus lehetősége. Ennek orvoslására világos pályázati, előléptetési és javadalmazási rendszer kialakítását követelik.
Az európai jegybank vezetése meglehetősen elutasító a szakszervezetek követeléseivel szemben, ezért is került sor arra, hogy azok most az uniós bírósághoz fordultak. A frankfurti testület utal azokra a jogi alapokra, amelyek értelmében saját hatáskörben szabályozhatja személyzeti politikáját. Az ECB szerint az általa kínált foglalkoztatási feltételek egyébként is összevethetők a többi uniós intézményéivel, jóllehet ezt a szakszervezetek vitatják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.