Magyar gazdaság

Túl a csúcsponton

A felmérésekből származó eredmények után immár valós adatok is alátámasztják az európai gazdaságok növekedésének lassulását. Beszerzési menedzserindexek, rendelésállomány-mutatók és vezetők bizakodását jelző összesítések szerint a tagállamokban a mostani fellendülés valamikor tavasszal jutott túl a csúcspontján. A lassulás jelei egyértelművé váltak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Német- és Olaszországban.

Az eurózónában folyó ipari tevékenység alakulását jelző beszerzési menedzserindex októberben már csak 55,7 ponton áll, holott áprilisban még 60,7, szeptemberben 57,2 volt -- emlékeztet a Reuters. Egy további, a szolgáltatói szféra helyzetét jelző szám (Eurozone Business Activity Index) szintén esett októberben, mégpedig 57,5-re a szeptemberi 60,2-ről. Szakértői előrejelzések összesítéséből ez utóbbi adatra 59,8-es átlag adódott. A szóban forgó mutatók 50 pont felett expanziót jeleznek, az alatt pedig a gazdaság zsugorodását. Az adatokat az NTC Research állítja össze havonta a Reuters megbízásából, 1500 cég megkérdezésével.

Az irányzatokat értelmezve a brit hírügynökség által megszólaltatott elemzők felhívják a figyelmet, hogy a fellendülés egyelőre nincs veszélyben, mert a gazdaságok továbbra is növekedésben vannak, csak az expanzió üteme mérséklődött valamelyest. Csökkenti a veszélyt, hogy az eurózóna államaiban egy nagyjából egyéves, kiemelkedően gyors növekedéshez képest következik be ütemcsökkenés.

Az érezhető lassulást a növekvő energiaárak, illetve az inflációs nyomás ellensúlyozását célzó kametemelések kombinált hatására vezetik vissza. Az Európai Központi Bank több lépésben, 2,5 százalékról 4,7 százalékra emelte az irányadó kamatokat. Mivel ennek hatása mintegy hat hónap alatt járja át a gazdaság egészét, ezért további lassulást jósolnak a Reuters által megszólaltatott elemzők. A monetáris szigor enyhítésére egy ideig még nem lehet számítani, mert az árképzési irányzatokat jelző mutatók (a bekerülési költség indexe és a számlázott árak indexe) egyaránt erős inflációs nyomásra utal.

A Reuters szerint a gazdasági aktivitás lassulása az eurózóna államai közül Francia-, Német- és Olaszországban egyaránt kimutatható. A hírügynökség által részletesebben elemzett Németországban például a feldolgozóipar rendelésállománya szeptemberben -- kilenc hónap óta először -- mutatott csökkenést augusztushoz képest, mégpedig a vártnál nagyobb, 4,6 százalékos mértékben. A német termelővállalatok tevékenységét jelző beszerzési menedzserindex októberben már csak 56,38-on állt, szemben az áprilisi 60,9-del. Hasonló irányzatot mutat a szolgáltatóágazatok tevékenységére kidolgozott index, amely októberben 55,3-re esett a szeptemberi 57,7-ről.

Lassulnak az európai gazdaságok A felmérésekből származó eredmények után immár valós adatok is alátámasztják az európai gazdaságok növekedésének lassulását. Beszerzési menedzserindexek, rendelésállomány-mutatók és vezetők bizakodását jelző összesítések szerint a tagállamokban a mostani fellendülés valamikor tavasszal jutott túl a csúcspontján. A lassulás jelei egyértelművé váltak Franciaországban, Nagy-Britanniában, Német- és Olaszországban. VG-összeállítás-->

Kapcsolódó cikkek