BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bemutatkozott a pénzügyminiszter-jelölt

A gazdaságpolitikában nem tervez jelentős változtatásokat Varga Mihály, a pénzügyminiszteri poszt várományosa, de fontosnak tartja az egészségügyi reform felgyorsítását, az értékpapír-piaci törvény megalkotását, valamint az európai jogharmonizációs munka folytatását is. Politikai államtitkárának Tállai Andrást jelöli -- közölte tegnap.

A miniszterjelölt elképzeléseiről nyilatkozva kiemelte az európai uniós jogharmonizáció folytatását. A közeljövőben összpontosítani kell az államháztartást érintő kérdésekre, ilyen például a költségvetés szerkezetének uniós normák szerinti átalakítása -- mondta. Folyik az értékpapír-piaci törvény előkészítő munkája is, a következő évben tervezzük benyújtani a Tisztelt Ház elé -- tette hozzá. A tőzsde és szereplői a jövőben megkapják a szükséges kormányzati támogatást. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar tőzsde a régióban továbbra is fenntartsa piacvezető szerepét -- fogalmazott.
Az 1998-ban megindult, de azóta kisebb lendülettel folyó egészségügyi reform felgyorsítását is kiemelt feladatnak tartja Varga. Az egészségügyi miniszteri poszt várományosával, Mikola Istvánnal még nem konzultált, de ez első feladatai között szerepel majd. Fontos, hogy egy nyelvet beszéljünk és közös alapokról induljunk el -- fogalmazott.
Varga Mihály az adóztatás terén is eredményeket szeretne elérni. Ugyan a következő két évre elfogadott költségvetés változtatását nem tervezi, de reformértékű lépések várhatók, elsősorban az adózók segítésével, az adóbefizetés egyszerűsítésével kapcsolatban. Célszerű lenne például az interneten keresztül történő adóbevallást szélesebb körben is lehetővé tenni -- említette. A leendő pénzügyminiszter szeretné elérni, hogy 2002-ben a következő kormány már egy azonnal használható adóharmonizációs csomaggal indulhasson.
A személyi változásokkal kapcsolatban Varga elmondta, már van jelöltje a megüresedő politikai államtitkári posztra: Tállai Andrással, a Fidesz képviselőjével dolgozna szívesen. Tállai lapunk kérdésére nagy megtiszteltetésnek és új kihívásnak nevezte a felkérést, azt minden bizonnyal elvállalja. Korábban felmerült Mádi László neve is, a leendő miniszter szerint Mádinak a frakció munkájában nagyobb a tapasztalata, és nem tartaná szerencsésnek, ha gyengülne a kormányzat és a frakció közti egyeztető munka.
A jelenleg még politikai államtitkár Varga fontosnak tartja, hogy a gazdasági előrejelzésekben a jövőben felkészültebb és pontosabb legyen a PM, ennek érdekében lépéseket kezdeményez.
Lapunk úgy értesült, hogy a miniszterjelölt meghallgatását jövő hétfőn, a délutáni órákban tervezi a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.