BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eredményes volt november

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az év 11. hónapja is eredményes volt a költségvetés számára -- értesült a Világgazdaság. A központi kassza éves bevételi előirányzatának 95,5 százaléka már teljesült, az inflációérzékeny bevételek -- áfa, szja -- szépen gyarapították a büdzsét. A tervezettnél magasabb hiány egyedül a társadalombiztosítási alapok költségvetésében lehet.

Általános forgalmi adóból 105 milliárd forint a központi költségvetés novemberi bevétele. A 204 milliárd forintnyi bruttó befizetés mellett ugyanis a visszautalásokra 99 milliárd forintot fordítottak -- tudta meg lapunk. Jól alakultak a fogyasztási adóbefizetések is, a központi költségvetésbe 46 milliárd forint folyt be ezen a címen az év utolsó előtti hónapjában. Személyi jövedelemadóból várakozások feletti volt a teljesülés, a novemberi, 62 milliárd forintos eredményt eddig csak a júliusi bevétel tudta túlszárnyalni. Az előző év azonos időszakához képest 25 százalékkal folyt be több ezen a soron.
A gazdálkodószervezetek novemberben 31 milliárd forinttal gyarapították az államkasszát. Ennek legnagyobb része, 16 milliárd a társasági adóból folyt be. A pénzintézetek befizetéseiből ugyanakkor továbbra is kevesebb jött a tervezettnél, az elmúlt hónapban is csak 1 milliárd forint az ebből származó bevétel. Ezen a soron az év végére várható teljesülés valószínűleg jóval elmarad majd az előirányzott 22 milliárdtól, még annak ismeretében is, hogy a decemberi befizetések általában magasabbak a havi átlagnál.
Kiadási oldalon nem történtek nagy meglepetések. A gazdálkodószervezetek támogatására 7,6 milliárd forintot fordított a központi költségvetés, az agrárgazdaság pedig 9 milliárd forinttal lett gazdagabb. Fogyasztói árkiegészítésekre 7,6 milliárd jutott.
A központi költségvetés 2000-re tervezett bevételeinek 95,5 százaléka már befolyt, az előző év azonos időszakában még csak 88,8 százalékos volt a teljesülés. Novemberben elkezdődött a többletbevételek egy részének felhasználása is. A zárszámadási törvénnyel 145 milliárd forint felhasználása szabályozott.
Az államháztartás novemberi helyzetéről holnap ad hivatalos tájékoztatást a Pénzügyminisztérium.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.