Az idén folytatódó autópálya-program, a fellendülő lakásépítés kedvezően hatott az építőipari cégek rendelésállományára. A GM számítása szerint az ágazat az idén várhatóan hét-nyolc százalékos piacbővülést könyvelhet el. Horváth Sándor főosztályvezető kiemelte, hogy a 2001--2003-as időszakra is kedvezőek a kilátások, növekedhet a lakásépítési kedv, a kormány 110 milliárd forintot szán autópálya-építésre, indul a vasútfejlesztés, s az építőipari cégek az ár- és belvízvédelembe is bekapcsolódhatnak.
Kreszán Albert elmondta, hogy a tavalyi 800 milliárddal szemben az idei építési-szerelési tevékenység értéke eléri a 940 milliárd forintot. Az építőipari cégeknek főleg a magánbefektetők -- bevásárlóközpontok, szállodák építése -- adott munkát. Kedvezőtlen tendencia, hogy tavalyhoz képest is csökkent -- értéke 195-200 milliárd forintra tehető -- az állami megrendelések száma. Nyugat-Európában a magán- és az állami beruházások aránya 50-50 százalék, s a közpénzekből megvalósuló építkezések 75 százalékát az önkormányzatok finanszírozzák.
Mivel az ágazatban működő cégek 90 százaléka kisvállalkozás, várható, hogy a 40 ezer forintos bevezetése után az építőiparban a feketén foglalkoztatottak száma növekedni fog. Az ÉVOSZ elnöke példaként említette, hogy az idén az építőipari cégeknél mintegy 50 ezer munkaügyi ellenőrzést végeztek, s 200 ezer szabálytalanságot regisztráltak a revirozok. Az ellenőrzött cégek 25 százalékánál találtak munkaszerződés nélküli dolgozókat, a vállalkozások 27 százalékánál pedig adó- és tb-fizetési problémák adódtak.