A Gazeta Wyborcza szerint Jaroslaw Bauc pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy "ez nem választási költségvetés". A Polityka hetilap elemzője ezzel szemben arra emlékeztet, Lengyelországban már évek óta "manipulációs eszköz" a büdzsé, fő rendeltetése a bizalomkeltés a mindenkori kormány iránt (főleg külföldön), hogy azután majd az év végén kiderüljön: a valós helyzet egészen más.
A kisebbségben kormányzó Szolidaritás Választási Akció (AWS) a kormánykoalícióból korábban kivált Szabadság Uniója (UW) támogatását már nyilván megnyerte a büdzséhez, mert a novemberi "friss" költségvetési terv a júliusihoz képest erősebb szociális megszorításokat tartalmaz -- mintegy eleget téve az UW vezetője, Leszek Balcerowicz már régóta hangoztatott követeléseinek. Az ellenzéki Baloldali Demokrata Szövetség (SLD) ha le is szedi majd a keresztvizet a költségvetésről, jóváhagyásában érdekelt, mert miközben sajnálkozik a szociális támogatások megkurtítása miatt károsultak sorsán, tudja, hogy ha ezt most hajtják végre, neki könnyebb dolga lesz a következő költségvetések összeállításával -- amennyiben ő nyeri a választásokat, ami nagyon valószínű.
Gyenge pontok nem is annyira a kiadási, mint inkább a bevételi oldalon vannak, szakértők szerint itt "túl szépek" a tervszámok. Boguslaw Grabowski, a pénzpolitikai tanács tagja a belső kereslet visszaesésére és az európai uniós kereskedelmi partnerek gazdasági aktivitásának gyengülésére tekintettel valószínűtlennek tartja az 5 százalék feletti gazdasági növekedést. A tanács egy másik tagja, Cezary Józefiak professzor a jegybanki nyereségből az 5,15 milliárd zlotyra tervezett (az ideinél 3 milliárddal több) költségvetési bevételt tartja elérhetetlennek. Még az is bizonytalan, hogy valóban több lehet 1 milliárd zlotyval az adóbevétel (áfából és szja-ból az idén is a tervezettnél 2-3 milliárd zlotyval kevesebb folyik be -- figyelmeztet a Wprostban megjelent elemzésben Stanislaw Gomulka professzor, pénzügyminiszteri tanácsadó). Az is kérdés, hogy sikerül-e eladni 7 milliárd zlotyért az UMTS-licenceket.
A lengyel állami biztosító privatizációja körüli vita is bizonytalansági tényező. Bauc gyors megoldást remél, Janus Steinhoff gazdasági miniszter viszont azt válaszolta a PAP kérdésére: lehet, hogy a költségvetés nem tudja elviselni a befektető részéről történt szerződésszegés következményeit. A költségvetési terv eddig egyetlen biztos pozitívumát Marek Balka professzor, volt pénzügyminiszter, az elnök gazdasági tanácsadója fogalmazta meg: "a legfontosabb, hogy egyáltalán létezik ez a költségvetés".