BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wall Street Journal

A haszonkulcsok lemorzsolódása és a szolgáltatói díjak zuhanása közepette az európai internetszolgáltatók (ISP) számára a túlélés egyetlen útja a vetélytársak növekedési ütemét meghaladó piaci expanzió lehet, a német lap szerint ez a magyarázat az ISP-k körében zajló fúziós hullámra. A lassan telítetté váló európai piacon a konszolidáció újabb állomását jelenti a francia Wannadoo és a brit Freeserve egyesülése, s ez érzékenyen érintheti a mindeddig toronymagasan vezető német T-Online internetszolgáltatót, a Deutsche Telekom leányvállalatát. A T-Online 7 milliós előfizetői tábora még így is mintegy kétszer akkora, mint a Wannadoo/Freeserve párosé, ám tevékenysége jobbára Németországra korlátozódik, míg a most létrejött óriás már Európa kulcspiacainak többségén -- így természetesen a németen is -- jelen van. Sajátos stratégiát valósít meg eközben a harmadik nagy szolgáltató, az America Online, abban bízva, hogy a trenddel szemben akvizíciók nélkül is megőrizheti pozícióit.

A lap azonban úgy véli, hogy az internet-hozzáférés biztosításában érdekelt nyugat-európai cégek ma már nem képesek az ügyfélkör növelése révén terjeszkedni, nem marad hát más megoldás a továbblépésre, mint az előremenekülés, azaz a konkurencia felvásárlása, vagy az egyesülés. Európában ma 3000, többségében kis vállalat osztozik a szakértők által 20 milliárd márkásra becsült ISP-piacon, ám könnyen lehet, hogy néhány éven belül egytucatnyi multinacionális vállalat uralja majd a terepet.
Nagy-Britannián múlik, hogy megvalósul-e az új európai haderő NATO-t károsító felállítása -- véli az amerikai lap európai kiadása. A brit védelmi miniszternek az amerikaiak megnyugtatását célzó nyilatkozata ellenére, mely szerint az európai gyorsreagálású erő a NATO-t kiegészítve fog működni, még kérdéses, hogy az aggodalmaskodók borúlátó jóslatainak beigazolódása esetén fog-e változni a britek támogató álláspontja. A szkeptikusok véleménye szerint ugyanis az európai tervek alá fogják ásni a NATO integrált tervezési struktúráját, és azt egy valóban közös védelmi szövetségből az Egyesült Államok európai jelenlétének eszközévé alacsonyítják.
A kommentár már az elképzelés indítékainak jogosságát is megkérdőjelezi. Véleménye szerint azt, amit az európaiak akarnak, a NATO keretein belül is megtehetik. Ugyanakkor az sem világos, hogy a védelmi kiadások növelése nélkül, a források jelenlegi szűkössége mellett, hogyan gondolják a terv megvalósítását. Rövid távon bizonyára a NATO-t (vagyis az amerikaiakat) fogják megkérni a szükséges eszközök biztosítására. Mint ahogyan az is egyértelmű, hogy az európai haderőnek, ellentétben a NATO-val, nincsen igazi vezetője: ennek felvállalására Nagy-Britannia, Német- és Franciaország sem képes.
A britek eddig ódzkodtak a NATO-t, illetve az anglo-amerikai kapcsolatokat fenyegető tervben való részvételtől. Mivel ezért éppen Blair minapi igenje jelenti a döntő szót a megvalósulás felé, érdemes lenne azt még egyszer átgondolnia.

Europe-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.