Ha az EU soron következő, márciusi csúcstalálkozója "bébicsúcsként" vonulna be a köztudatba, az nem is lenne rossz -- véli Anna Ekström, az unió soros elnöki tisztségét betöltő Svédország munkaügyi államtitkára. A politikus az International Herald Tribune szerint az unió öregedő és csökkenő népességét az Európát érő legnagyobb társadalmi fenyegetésnek tekinti.
A márciusi csúcs fő témája eredetileg a tavaly márciusi, lisszaboni csúcs határozatainak megvalósítása lenne, azaz annak a célkitűzésnek a valóra váltása, hogy az unió tíz éven belül a világ legdinamikusabban fejlődő régiójává váljék, ahol teljes a foglalkoztatottság, s a tudásalapú gazdaság érezhetően javítja a polgárok életkörülményeit. A nagyszabású célok megvalósítását Stockholm szerint a gazdasági liberalizáció akadozása mellett a kedvezőtlen demográfiai trend is akadályozza.
Az emberi erőforrást Svédország más oldalról is elnöksége középpontjába igyekszik állítani. Thomas Bodström igazságügyminiszter bejelentette, ideje az embercsempészet elleni harcot is uniós szintre emelni. "Mivel az embercsempészet a tagjelölteket is érinti, fontos őket is bevonni a vitába. Ezért meghívjuk a tagjelölt államokat egy speciális miniszteri értekezletre március 16-ára, amely ezzel foglalkozik" -- mondta Bodström.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.