BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Prágai kezdeményezés a tévéharc leállítására

Az immár külföldről is záporozó kritikák súlya alatt a cseh kormány tegnap elfogadta a közszolgálati televízióról és a rádióról szóló törvény módosításának javaslatát, amelyet a képviselőház pénteki rendkívüli ülésén terjeszt elő jóváhagyásra.

A törvénymódosító javaslat legfontosabb eleme, hogy a televízió-, illetve a rádiótanácsot a jövőben a képviselőház a különféle társadalmi, kulturális, vallási, tudományos, nemzeti kisebbségi, szakszervezeti, regionális és környezetvédő szervezetek javaslatai alapján választanák meg. Eddig ezt a jogot a politikai pártok képviselőházi frakciói gyakorolták, s a prágai sajtó szerint ez a legfőbb oka annak, hogy a közszolgálati televízió alkalmazottai fellázadtak az újonnan kinevezett vezérigazgató, Jirí Hodac ellen, akit a Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt emberének tartanak.
A tervezet szerint mind a televízió-, mind a rádiótanácsnak a jövőben 15-15 tagja lenne, akiket széles körből kellene kiválasztani. Ugyanakkor a vezérigazgatóknak kötelességük volna, hogy az általuk vezetett intézmény vezető dolgozóinak kinevezéséről, illetve felmentéséről a tanáccsal konzultáljanak -- jelenti az MTI.
A kormány mostani módosító javaslata szerint a Cseh Televízió Tanácsának és a Cseh Rádió Tanácsának a jövőben kötelessége lenne, hogy egy ellenőrző tesületet állítson fel, amely az intézmények gazdálkodását felügyelné. Egyes vélemények szerint ugyanis a két közszolgálati intézmény gazdálkodása átláthatatlan, és néhány érdekcsoport állítólag ebből él. Klausék úgy vélik, hogy éppen ezek az érdekcsoportok ellenzik Hodac kinevezését.
Az Európai Bizottság tegnap még várakozó álláspontra helyezkedett a Nemzetközi Újságíró Szövetség felülvizsgálati kérelmét illetően -- derül ki a Reuters jelentéséből. Azonban a brüsszeli testület kijelentette, hogy fontosnak tartja a sajtószabadság érvényesülését, és az ilyen jellegű normáknak érvényt kíván szerezni.

Az immár külföldről is záporozó kritikák súlya alatt a cseh kormány tegnap elfogadta a közszolgálati televízióról és a rádióról szóló törvény módosításának javaslatát, amelyet a képviselőház pénteki rendkívüli ülésén terjeszt elő jóváhagyásra. VG-összeállítás-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.