A belügyi, a környezetvédelmi, a közlekedési és vízügyi, illetve pénzügyi tárca hozza létre azt a bizottságot, amelynek feladata lesz a leállt önkormányzati beruházások áttekintése és a támogatási javaslat kialakítása -- mondta a Világgazdaságnak Deli Erika, a Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztályvezető-helyettese. Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a fideszes Perlaki Jenő önálló képviselői indítványát, amelynek alapján kiegészítő támogatást kaphatnak a félbemaradt beruházások.
Az elmúlt tíz évben az önkormányzatok megkezdett fejlesztéseik nagy részét befejezték, ám 144 helyhatóságnál összesen 207 szennyvíz-, illetve néhány kórházberuházás leállt. Deli Erika elmondta: a beruházások elhúzódásának leggyakoribb oka, hogy a települések -- eredeti elképzeléseik ellenére -- nem tudják biztosítani a szükséges saját forrást. Ezért a decemberben elfogadott törvény úgy rendelkezik, hogy az önkormányzatok által tavaly lemondott, illetve visszafizetett címzett és céltámogatások maradványát a leállt fejlesztésekre fordítsák. Mostanáig a maradványból új beruházásokat indíthattak a jelentkező helyhatóságok.
Tavaly 3,5 milliárd forint, korábban odaítélt fejlesztési támogatást fizettek vissza az önkormányzatok. Arról egyelőre még nincsenek adatok, hogy a leállt beruházások befejezéséhez mennyi pénzre lenne szükség -- fejtette ki a főosztályvezető-helyettes. A törvény szerint azonban az idén június 30-ig lemondott támogatásokat is erre a célra fordítják. Így a 3,5 milliárd meg is duplázódhat, s várhatóan elegendő lesz azoknak a fejlesztéseknek a befejezésére, amelyeknek a készültségi állapota jelenleg már meghaladja a 20 százalékot. A tervek szerint 2002-től visszaállna a korábbi szabályozás -- azaz a visszafizetett pénzeket ismét új önkormányzati beruházások megkezdésére fordítanák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.