Az idén a központi költségvetés összesen 451,7 milliárd forint adó- és vámbefizetést vár a gazdálkodószervezetektől. Az idei előirányzat mintegy 20 milliárddal kisebb a tavalyinál. 2002-ben 479,6 milliárd forintra növekszik a bevételi terv. A gazdálkodószervezetektől öt címen (társasági adó, bányajáradék, vám- és importbefizetések, játékadó, egyéb befizetések) vár bevételt a központi költségvetés. Ezek közül társasági adónál jelentősen emelkedik a bevételi előirányzat, az idén 11 milliárd, 2002-ben 25,5 milliárd forinttalvár több pénzt az államkassza.
Ebben az évben csökken a vám- és importbefizetések során megjelenő bevétel: 22 milliárddal kisebb összeg, összesen 96 milliárd forintos előirányzat szerepel e címen a központi költségvetésben, s 2002-re is csupán egymilliárd forinttal emelkedik a tervezett bevételi előirányzat. Ennek egyik oka, hogy az európai uniós ipari termékek behozatala vámmentes január elsejétől.
Szintén kisebb bevétel várható a pénzintézetek által fizetett társasági adóból. Míg 2000-ben 22 milliárd forint volt a várt bevétel e címen, addig az idén már csak 19,6 milliárdnyit remél a költségvetés a bankok befizetéseiből. Jövőre azonban vélhetőleg javul a pénzintézetek teljesítőképessége, s ezzel együtt több adót fizetnek majd -- legalábbis ez derül ki a költségvetési előirányzatból. 2002-re ugyanis 24,3 milliárd forint, az ideinél 4,7 milliárddal több lesz a pénzintézetektől várt társasági adó bevételi előirányzata.
A legnagyobb adóbevételi "falatok" továbbra is a fogyasztáshoz kapcsolódó különböző adótípusok. Az idén 178,5 milliárddal több általános forgalmi adó (áfa) bevétel szerepel a költségvetésben a tavalyi előirányzathoz képest, jövőre pedig 85 milliárddal emelkedik a tervszám: így összesen 1282,5 milliárd áfa várható 2002-ben. Fogyasztási és jövedéki adóból pedig várhatóan mintegy 33 milliárddal lesz nagyobb az idei bevétel a 2000-es 496,7 milliárd forintos tervhez képest. 2002-ben 34 milliárddal több pénzt vár e címen a büdzsé. Így összességében e két adónemből az idén 1727 milliárd, 2002-ben pedig 1846 milliárd bevétel várható az előirányzat alapján.
A második legnagyobb tételt a lakossági befizetések jelentik a büdzsében. A tavalyi bevételi tervekhez képest jelentősen, több mint 146 milliárd forinttal növekedett az idei előirányzat. A gazdaság jobb teljesítőképessége alapján a lakosság is több adót fizet majd -- legalábbis ezt tükrözik a költségvetési számok. A többletbevétel zöme személyi jövedelemadóból (szja) várható. A várakozások szerint az idén mintegy 136 milliárd forinttal több szja gazdagítja az államkasszát a tavalyi tervhez képest. E címen mintegy 772 milliárd forint bevételre számít a központi büdzsé ebben az évben, 2002-ben pedig 58 milliárddal több adó kerülhet e címen az államkasszába.
Az szja-bevételekénél jóval szerényebb mértékű növekedés várható az egyéb lakossági bevételekből. A tavalyi 4,8 milliárd forinthoz viszonyítva mindössze 200-200 millióval vár több adót a lakosságtól a költségvetés az idén, illetve jövőre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.