BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új gazdasági miniszter Japánban

A megvesztegetési botránya miatt lemondott Nukaga Fusiro japán gazdasági minisztert a gazdasági tervhivatal egykori vezetője, Aszo Taro követi a poszton. A belpolitikai helyzet azonban a Liberális Demokrata Párt (LDP) több más vezető személyiségével kapcsolatos botrányok miatt változatlanul feszült. Szakértők emellett kétlik, hogy Aszo kellő eréllyel lenne képes fellépni a gazdasági reformok továbbvitele érdekében.

Nukaga alig hat hetet töltött a gazdasági minisztérium élén. Azt követően mondott le, hogy elismerte: a kis- és középvállalkozók KSD nevű lobbicsoportjától 1999 novemberében 5 millió, tavaly áprilisban pedig 10 millió jent kapott -- tudósít a Bloomberg. Állítása szerint azonban a pénzt titkára vette át, aki azt egy íróasztal fiókjában tartotta, és ő csak májusban "fedezte fel". Ezután titkárával azonnal visszaküldette.
Nukaga még el sem készült lemondólevelével, amikor egy japán újság azzal vádolta meg Murakami Maszakunit, aki a titkárát érintő botrány miatt a múlt héten mondott le az LDP felsőházi vezetéséről, hogy 1996-ban 50 millió jent fogadott el a KSD korábbi elnökétől. A veterán politikus egyike volt annak az öt főnek, akik tavaly áprilisban a leendő miniszterelnök, Mori Josiro személyéről döntöttek. A külügyminisztériumban pedig belső vizsgálat folyik egy magas rangú hivatalnok ellen, akit minisztériumi pénzek személyes célú felhasználásával vádolnak. Kono Johei külügyminiszter a vizsgálat eredményétől teszi függővé lemondását -- írja a Reuters.
Az új gazdasági miniszter, Aszo Taro kinevezését szakértők nem a megfelelő személy kiválasztásának, hanem az LDP-n belüli frakcióharcok kimenetelének tartják. A jelenlegi gazdasági viszonyok között határozott gazdaságpolitikai vezetésre lenne szükség, ám Aszo a tervhivatal élén elemzők szerint nem nyújtott meggyőző teljesítményt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.