Dublin takarékossági terve
Pedro Solbes, az EU gazdasági biztosa a jó irányba tett "drasztikus lépésnek" ítélte Charles McCreevy ír pénzügyminiszter tervezetét, amit az dublini találkozójukon ismertetett vele -- tudósít a Reuters. A május 1-jén életbe léptetendő program lényege, hogy az állam öt év alatt mintegy háromezer ír fonttal jutalmazná azokat, akik legalább 200 fontot (234 dollár) megtakarítanak havonta. A lakossági fogyasztás remélt csökkenése lehűthetné a túlfűtött ír gazdaságot, ezáltal pedig csökkenthetné az inflációt. A program az infláció letörését az adócsökkentési tervek feladása nélkül igyekszik megvalósítani.
Az EU a múlt héten küldött hivatalos figyelmeztetést Írországnak, amiért szerinte költségvetési tervei gerjesztik az inflációt, és ellentétben állnak az unió gazdaságpolitikai irányelveivel (VG, 2001. február 13.). Az éves infláció 7 százalékkal 16 éves csúcsot döntött meg Írországban tavaly novemberben. Januárra az árszínvonal-emelkedés üteme 5,2 százalékra mérséklődött, de még így is az egyik legmagasabb Európában. Az euróövezetben alkalmazott harmonizált fogyasztói árindex azonban ma már Hollandiában a legmagasabb.
Mary Harney miniszterelnök-helyettes úgy nyilatkozott, hogy a viták ellenére Írország továbbra is teljes mértékben elkötelezett az európai gazdasági és monetáris unióval szemben. Fontosnak tartja azt a felülvizsgálati és értékelési mechanizmust is, ami Írország megfeddéséhez vezetett. Ez a folyamat Harney szerint azt a célt szolgálja, hogy az unió lakosságának egésze részesüljön a növekedés és stabilitás előnyeiből.


