BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idei forrás jövőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A regionális szakemberek attól tartanak, hogy az idén a régiók nem jutnak hozzá a megemelt forrásaikhoz a parlamenti döntési mechanizmus időigényessége miatt -- tudta meg a Világgazdaság. A 2001. évi területfejlesztési támogatásból amúgy is kevés marad pályáztatásra.

Az idén először kapnának jelentősebb összegű közvetlen forrásokat a régiók, a területfejlesztési célelőirányzatból és a PHARE-támogatásból. Ennek mértéke régiónként 1,3 milliárdtól 3,1 milliárd forintig terjed a tervek szerint. A szakértők azonban attól tartanak: ebben az évben nem tudják felhasználni a 2001. évi megemelt keretet, mivel az parlament még nem is tárgyalta az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot. A tavaly megítélt száz-száz millió forintot is csak december végén utalta át az agrártárca a régióknak.
A területfejlesztési támogatások elosztásáról és feltételrendszeréről szóló országgyűlési határozat -- amely három évre szabályozza a decentralizálás elveit -- csak a tavaszi ülésszakon kerül a parlament asztalára.
Elfogadását követően a földművelésügyi tárca elkészít két, ez évre szóló kormányrendeletet. Az egyik a szabályokat, a másik pedig régiókra és megyékre lebontva a 2001-ben felhasználható összegeket tartalmazza -- mondta Szaló Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) helyettes államtitkára. Ezután az FVM szerződést köt a regionális, illetve a megyei területfejlesztési tanácsokkal. A pénzt csak ezt követően utalja. A régiók ezért attól tartanak, hogy év vége előtt nem jutnak a forrásokhoz.
Az is igaz, hogy csak most kezdhetik elkölteni a tavalyi 100 millió forintos támogatást, ugyanis az FVM december végén utalta át a pénzt a régiók számlájára. Pedig 2000-ben még az Országgyűlésnek sem kellett tárgyalnia a forráselosztásról. Az elmúlt évben a szerződéskötés elhúzódása miatt kapták meg későn a régiók a pénzt, ugyanis olyan (például működési) költségeket is beterveztek, amit nem lehetett -- magyarázta Szaló Péter.
A régiók -- amennyiben az Országgyűlés elfogadja -- a területfejlesztési célelőirányzat 17 milliárd forintos keretéből 35 százalékot, hatmilliárd forintot kapnak. Ugyanennyi jut a megyéknek is, és 30 százalék marad a központi keretben. Emellett három célrégió (az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-alföldi) csaknem hatmilliárd forint értékű PHARE-támogatáshoz jut. A támogatás mértéke -- a népesség, az egy főre jutó GDP, az infrastrukturális és demográfiai helyzet alapján -- régiónként eltérő lesz. A PHARE- és a nemzeti forrásokkal együtt várhatóan 2,8 milliárd forintot kap az észak-magyarországi és az észak-alföldi, illetve 2,6 milliárd forintból gazdálkodhat a dél-alföldi régió. Ebből az összegből kell finanszírozni a PHARE-programokat. Így a régióknak saját hatás körben alig 300 millió forintja marad pályáztatásra. Ezt az összeget is meghatározott célokra, így a kis- és középvállalkozások, a gazdasági infrastruktúra és a humán erőforrás fejlesztésére lehet fordítani -- mondta Szaló Péter.
A PHARE-támogatásból kimaradt régiók közül a legtöbb pénzt, 3,1 milliárd forintot Közép-Magyarország kapja. A dunántúli régiók 1,3 és 1,8 milliárd forint között részesülnek a területfejlesztési célelőirányzatból. Ezek a régiók is hasonló célokra fordíthatják a támogatást, mint a PHARE- pénzből gazdálkodók. A forráselosztás céljait nem bővíthetik ki. A különbség annyi, nincs meghatározva, hogy a teljes összegből mennyit fordíthatnak az egyes célokra -- mondta Szaló Péter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.