BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két reptér épül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megkezdődhet a taszári repülőtér polgári célú fejlesztése, ezért a pécs--pogányi légikikötőnek valószínűleg nem lesz vezető régiós szerepe. Baranya megye politikusai azonban úgy látják, a két repülőtér kiegészíti majd egymást.

A kormány múlt keddi ülésén döntött arról, hogy lehetőséget és támogatást ad Somogy megyének a taszári repülőtér polgári hasznosításához. A bejelentést Peter F. Tufo, az Egyesült Államok leköszönő magyarországi nagykövete is megerősítette, amikor búcsúlátogatáson vett részt a taszári bázison. A kormányhatározat értelmében a közlekedési és a honvédelmi miniszter soron kívül intézkedik a szükséges engedélyek kiadásáról, a nemzetközi szerződéseket pedig május 31-ig módosítják.
A régió vezető politikusai a múlt év végén megállapodtak, hogy a térség fejlesztésére ígért kormányzati források -- mintegy 6 milliárd forint -- hatodát a pécs--pogányi reptér fejlesztésére költik, alkalmassá téve azt kis- és közepes méretű gépek fogadására. A tervezett fejlesztés Baranya megye egyik gazdasági kitörési pontja lehet. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnökének reményei szerint tavaszig meglesznek az engedélyek, s így akár még ebben az évben elkezdődhetnek a munkák. A több mint egymilliárd forintos beruházás eredményeként 1500 méter hosszú és 31 méter széles kifutópálya épülhet a hozzá tartozó jelzőfényekkel és kiszolgálólétesítményekkel.
Taszáron is tavasszal kezdenék annak a fogadóterminálnak az építését, amely elengedhetetlen a polgári hasznosításhoz. A beruházás az előzetes számítások szerint 600 millió forintot igényel. A polgári forgalom várhatóan 2002-ben indulna be. Kékes Ferenc elmondta: kifejezetten szerencsésnek tartja a taszári repülőtér átalakítását, hiszen a bázisnak olyanok az adottságai, amelyek a Dunántúlon felülmúlhatatlanok. A közgyűlés elnöke biztos abban, hogy nem a pécs--pogányi reptér ellenében valósítják meg a taszári a beruházást. Szerinte a légikikötők nem versenytársak, hanem kiegészítik egymást. Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint a térségben elfér több repülőtér is, így biztos benne, hogy ez a döntés nem hátráltatja sem a pécs--pogányi, sem a sármelléki, sem a balatonkiliti reptér fejlesztését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.