Megugrott az áfabevétel
Folytatódik a már tavaly is tapasztalt kedvező tendencia: a vám- és pénzügyőrség bevételei az év első hónapjában 155,6 milliárd forintot tettek ki. Ez az összeg csaknem 30 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi értéket. A legnagyobb tételt ezen belül az általános forgalmi adóból származó bevétel teszi ki, ebből 85,9 milliárdnyit könyveltek el. A tavalyihoz képest feltűnően nagy -- megközelítően 40 százalékos -- a növekedés. A VPOP szakemberei szerint ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy folyamatosan nő az importforgalom. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a vámból származó bevételek a tavalyival közel azonos szinten állnak, bár az uniós vámlebontási megállapodások miatt inkább csökkenő összegre lehetett számítani. Úgy tűnik, az importnövekedés részben semlegesítette az átlagos vámszint csökkenését. A szakértők feltevéseit csak a Gazdasági Minisztérium később megjelenő importstatisztikai adatai erősíthetik meg.
A fogyasztási és jövedéki adóbevétel januárban gyakorlatilag az egy évvel korábbinak megfelelően alakult, 37,1 milliárdot tett ki. Ezen belül az import fogyasztási adó soron nőtt a beszedett összeg, a tavalyi 1,3 milliárddal szemben 2,3 milliárd volt. Ugyancsak emelkedett a dohánytermékek jövedéki adójából származó bevétel, itt elsősorban a legális forgalom erősödéséről van szó. Januárban már érezhető volt annak hatása, hogy a bor (tavaly augusztusban) jövedéki termékké vált: 100 millió forintos bevétel keletkezett a szőlőbor jövedéki adójából. Fogyasztási és jövedéki adóból a költségvetési előirányzat összesen 529,5 milliárd forint, ezt a vámhatóságnak és az APEH-nak együttesen kell teljesítenie.
Valamennyi adónemből összességében 1828 milliárd forint az idei költségvetési előírás. A vám- és pénzügyőrség tavalyi tényleges bevétele 1851,6 milliárd forint volt.


