Németország kiadja Sirvent
Az évekig bujkáló, és a Fülöp-szigeteken négy nemzetközi elfogatóparancs után letartóztatott Sirven korábban politikusok bizalmi embereit alkalmazta magasan fizetett fiktív állásokban, mintegy 220 millió frankot osztogatott szét készpénzben, és titkos ügyletek sorát bonyolította le szerte a világban. Az ügyletek körül kipattant botrány nyomán világszenzációt keltő per indult Dumas és további öt személy -- többségükben korábbi Elf-vezetők -- ellen. Mivel a vizsgált ügyletek idején az Elf állami tulajdonban volt, a legfontosabb vádpont a közjavakkal való visszaélés lett -- írja a Reuters.
Sirvenről az utóbbi napokban olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy vallomásával "romba döntheti" a francia köztársaságot, mert tömegével tud terhelő részleteket közölni nagyszámú politikusról a jobb- és baloldalon egyaránt. A távollétében kezdődött perben azzal vádolják, hogy Dumas szeretőjét -- a volt szocialista külügyminiszter kérésére -- fiktív állásban, busás fizetéssel alkalmazta az akkor még állami tulajdonú Elf-Aquitaine cégnél, 1989--93 között. A vádiratnak az MTI által ismertetett egyik pontja szerint Sirven 45 millió frankot fizetett az asszonynak 1991-ben, mert az elérte Dumas-nál, hogy zöld utat kapjon a Tajvannak szánt hat darab francia Lafayette fregatt sokáig kétségesnek tűnő milliárdos üzlete.
A botrány nemzetközi vonatkozásait illetően köztudottá vált, hogy Sirven -- a cég szürke eminenciásaként -- svájci bakszámlákon keresztül mintegy hárommilliárd franknyi vállalati vagyont vezettetett át még 1989--93 között különböző illegális ügyletek finanszírozására és saját céljaira. A "hivatalos ügyek" közt felbukkant az a gyanú, hogy a volt keletnémet Leuna olajfinomító és a Minolta töltőállomás-hálózat megszerzéséért 1992-ben állítólag mintegy 250 millió frank kenőpénz jutott a CDU választási kampányának finanszírozására.


