Nyerne Európa a szabad vándorlással

A csatlakozásra váró országok lakosságuk 0,27-0,34 százalékát (270-340 ezer fő) "veszíthetnék" évente -- kalkulálja Hubertus Hille és Thomas Straubharr a déli bővítések alapján végzett extrapolációval. Az első hallásra tekintélyesnek tűnő tömeg azonban csupán az unió lakosságának 0,07-0,09 százaléka. Kivándorlásuk így nem az EU-ban, hanem a kibocsátó országokban okozna gazdasági károkat.
A görög, spanyol és portugál bővítés adatait felhasználó szerzőpáros a munkaerő-áramlás felszabadítása, tehát az akkor alkalmazott hétéves átmeneti periódus utáni értékeket vette figyelembe. Egyenletükben az egy főre jutó jövedelem különbsége, a munkanélküliségi ráta relatív különbsége, a célországban élő azonos nemzetiségűek száma és a távolság kapott szerepet az elvándorlás magyarázatában. A fenti eredményeket a jelenlegi 50-60 százalékos jövedelemkülönbség behelyettesítésével nyerték. A szerzők felhívják a figyelmet, hogy a liberalizáció utáni adatok a "púphatás" eredményeként felfelé torzíthatnak: a hosszú távú migráció intenzitása alatta maradhat a hirtelen jött szabadság kiváltotta hullámhegy értékeinek.
Hille és Straubharr általános egyensúlyi modellel becsülték meg az integráció várható makrogazdasági hatásait. Eredményeik szerint, ha csupán a munkaerő szabad mozgása válna lehetővé, a kelet- és a közép-európai társult államok munkaerejének 0,5 százaléka távozna az EU-ba. Ez az unió képzett munkásainak számát 0,1 százalékkal, míg a szakképzetlenekét 0,2 százalékkal növelné. Jelentősen nőne emiatt a szakképzett munkavállalók jövedelme, ami a két hatás eredője. A kínálatnövekedés miatt ugyan csökkenne a bérük, ám a feltételezett termelési függvény (Leontief) természetéből adódóan a szakképzetlenek számának nagyobb növekedése miatt jobban is keresnék a képzett munkásokat. A nyugati szakszervezetek e forgatókönyv alapján legfeljebb a képzetlen munkaerő árának csökkenése miatt aggódhatnak. Növekednének a tőkejövedelmek is. Európa keleti felén a GDP 0,3 százalékos csökkenését a bérek emelkedése és a tőkejövedelmek csökkenése kísérné.
A munkaerő mozgása mellett a kereskedelem és a tőkemozgások teljes liberalizálását is feltételező modellben a hatások megfordulnak. A keleti államok 6,6 százalékos GDP-növekedése és az EU bruttó hazai termékének 0,2 százalékos csökkenése azonban a tőkeáramlás hatása, amit a migráció az unió javára tompít. E forgatókönyv szerint az EU-ban a szakképzett és szakképzetlen munkások bére egyaránt nőne, míg a rendszerváltó államokban csökkenne. Fordított lenne a helyzet a tőke vonatkozásában, melynek jövedelme 17,9 százalékkal emelkedne Keleten. A kereskedelmi liberalizálás az átalakuló gazdaságokban az árak 2 százalékos eséséhez vezetne.
A szerzők következtetése, hogy a migrációnak szinte mindkét fél számára alig érzékelhető hatása lenne csupán. Az integráció lényegesebb kérdése az áruk és a tőke szabad áramlásából következő jóléti hatás.